Médianapló

Médianapló - Üzenetrögzítős párt

2017. január 24. 10:12 - Zöldi László

Tegnap föltettem két mondatot a legolvasottabb közösségi médium üzenőfalára. A második így hangzott: ’A Fidesz üzenetrögzítős pártból lett mozgalom, az MSZP mozgalomból lett üzenetrögzítős párt.’ Többen is hozzászóltak, és egyik digitális ismerősöm ezt firtatta: „Pont most kellett beléjük rúgni?” A szocialistákra gondolt, és nem a megfogalmazást vonta kétségbe, hanem az időzítést kifogásolta.

Meghalt Torgyán József, és az egyik szerkesztőség számára válogatást készítettem a mondataiból, a rendszerváltás óta összegyűlt belőlük vagy kétszáz. A kisgazda politikus üzenetrögzítős pártnak nevezte a Fideszt, és gunyoros megjegyzése késztetett tűnődésre. Morfondírozás közben felötlött egy másik mondat, a Torgyánhoz hasonlítható karakterű Szanyi Tibor kútfejéből. A szocialisták fenegyereke tavaly kikottyantotta, hogy „A meglévő tízezer szavazókörben nagyjából három-négyezer helyen van fix emberünk.” (InfoRádió, 2016. június 15.) Más forrásból tudható, hogy a Fidesznek 15 ezer aktivistája van a választás ellenőrzésére, a Jobbik pedig eggyel-eggyel fedhetné le a szavazóköröket.

Az üzenőfalra föltett mondatban rejlő összehasonlítás kedvéért figyelmen kívül hagynám a Jobbikot, a történelmi félmúlt áttekintéséből pedig arra következtetnék, hogy az Orbán-párt az alapszervezetek és a fővároson túli szervezettség hiányából, tehát az üzenetrögzítős jellegből két évtizednyi munkával lassanként az ország legszervezettebb pártjává lépett elő, bármiként vélekedjünk is a kormányzati gyakorlatáról. Hagyományos politikai ellenfele, az MSZP pedig - amelyet a többi párt sokáig ismert el a magyar társadalomba leginkább beágyazódott szervezetnek -, elveszítette a kihívó jellegét. A választóbázisa elöregedett, kihalófélben van. Ráadásul az egyik elnöke, Gyurcsány Ferenc tíz évvel ezelőtt kiürítette: megszüntette a mozgalmi állapotát, és nyugat-európai mintára úgynevezett választási pártot csinált belőle.

Volna még néhány ok, amelyeknek a kibontása szétfeszítené e gondolatmenet kereteit. A lényeg azonban az, hogy a jobb sorsra érdemes szocialisták 1,2 milliárdos adóssággal küszködnek, titokban tartják a tag-létszámukat, és nem képesek annyi aktivistát kiállítani, hogy őrködjenek a közelgő országgyűlési választás tisztasága fölött. Ami pedig ama bizonyos időzítést illeti, az a benyomásom, hogy a közösségi médium üzenőfalán lejátszódott vitácskával jobban járt a túlélésért harcoló MSZP, mintha lábujjhegyen mentünk volna végig az intenzív osztály folyosóján.          

komment
süti beállítások módosítása