Hajnalban Rangos Katalin hangjára ébredtem. A Klubrádió műsorvezetője a kormánypártok térhódítását ecsetelte. Nem tetszett neki, hogy a hatalmat gyakorlók lekezelik a nyilvánosság képviselőit. Azt firtatta, vajon mivel magyarázható, hogy a politikusok eszköztárnak tekintik a médiát, az újságírókat pedig csereszabatos szolgának. Okfejtése azért figyelemre méltó, mert végre felötlött egy újságíróban, hogy a szakmájának nincs-e szerepe az országvezetők eltorzulásában, eltorzításában.

Rangos kollegina mintha elfogadná ama érvelést, miszerint volt idő a magyar sajtó közelmúltjában, amikor az újságírók nemcsak közvetítették, hanem csinálták is a politikát. A pályakezdő Fideszt például fölkarolták, talán még ajnározták is, amidőn azonban liberálisból jobboldali lett, elveszítette a mérvadó szerkesztőségek rokonszenvét. A helyzetet kérdéssel jellemezte az akkor még MDF-színekben politizáló Debreczeni József: „A sajtó megcsinálta, most pedig kicsinálja a Fideszt?” (Magyar Nemzet, 1993. október 26.) A kudarc érzése megmaradhatott Orbánékban, mert a legutóbbi két évtizedben korlátozták a nyilvánosságot. Nyilvánvaló, hogy kétharmados többséggel gyakrabban és alaposabban tehették, mint ellenzékből.

Ha elfogadom, hogy a nyilvánosság eszközrendszere a média, akkor arra való, hogy segítségével az újságírók begyűjtsék a társadalom mértékadó tömörüléseitől az információkat és véleményeket, például a pártoktól. Csakhogy ezzel aligha elégedhet meg, mert a döntéshozóknak nyilvánosan kéne számot adniuk az indítékaikról. Erre való az interjú. Az sem árt persze, ha a megszerzett információk alapján a média munkatársai magyarázzák, értelmezik a történteket. Erre meg a kommentár, a glossza, a jegyzet és a publicisztika való. Az a benyomásom, hogy a funkciók első csoportját még csak-csak elviselik Orbánék, a kérdésektől azonban már ódzkodnak, a vélemény-műfajokat pedig rühellik. Gyökeresen másként értelmezik tehát az újságírást, mint a polgári demokráciákban szokás.

Egyetértek azokkal, akik a rendszerváltás körüli éveket úgy tartják a magyar sajtó politikacsináló korszakának, hogy többet engedtünk meg magunknak, mint amennyi megilleti az újságírókat. De azokkal is, akik ellenzik, helytelenítik, kárhoztatják, rosszallják az inkább sértettségből, mint elvi megfontolásból fakadó médiafelfogást. Ennek jegyében a hatalmat gyakorlók immár hetedik éve szolgálatra, behódolásra kényszerítenék a nyilvánosság képviselőit.