Szívesen bíbelődöm olyan szavakkal-mondásokkal, amelyeknek inkább csak kapiskáljuk az értelmét. Nemrégiben például Siófokon tanácskozásra hívták a rendszerváltás utáni mezőgazdasági minisztereket, és egyikük, Gráf József az állami földek árverésére utalva ezt találta mondani: „Lehet butítani az embereket, de előbb-utóbb mindenkinek leesik a húsz fillér.” (Sonline.hu, 2016. december 3.) A kultúrtörténeti nyomozás közben kifogott rajtam az a fránya húszfilléres, az olvasókhoz fordultam segítségért.

Több mint kétezren olvasták a bejegyzést, és közülük Varga Papi László figyelmembe ajánlotta József Attila négy sorát az Íme hát megleltem hazámat című versből: „E föld befogad, mint a persely / Mert nem kell (mily sajnálatos) /A háborúból visszamaradt / húszfilléres, a vashatos.” Innen jutottunk el oda néhány kommentelővel a világhálón, hogy a vashatos hat, majd tíz krajcárt ért, és az első világháború előtt a tíz krajcár húsz fillérnek felelt meg. Alighanem innen származik ama mondás, hogy ’Nincs egy vasam se.’

Azt már tudtuk tehát, hogy irodalommá lett a húszfilléres, csak arra nincs még magyarázat, vajon miért esett le. Szele Tamás szerint „a nyelv őrzi a tantusz értékét”. Egy álneves hozzászóló pedig azt fejtegette, hogy 1926-tól a rézből készült húszfilléressel korlátlan ideig lehetett a nyilvános fülkékből telefonálni. De 1943-ban a rezet alumíniumra cserélték, ebből lett a tantusz, amely leesett, ha a hívott fél fölvette a kagylót. Amidőn 1946-ban bevezették a forintot, a trafikban már hatvan fillért kellett fizetni a tantuszért. (Gyermekkori tapasztalat az ötvenes évek elejéről: a fogba ragadó stollverk tíz fillérbe került, egy zsömle negyvenbe, a legolcsóbb mozijegy egy forint húsz fillérbe.)

A tantuszt még használták a múlt század hetvenes éveiben, utána azonban az utcai készülékek már „felismerték” a pénzérméket is. E magyarázatba belenyugodtam volna, ám egy másik kommentelő megpendítette, hogy a városi utca sarkára nyilvános mérlegeket tettek ki. Csak akkor kezdtek működni, ha a mérlegelő bedobta a húszfillérest, és koppanás hallatszott. Ezt az értelmezést Miskolczi Miklós író személyes élménnyel egészítette ki. Elmesélte, hogy barátjával együtt állt a mérlegre, és úgy dobták be a húszfillérest, hogy mondjuk száz kilóra kóstálta őket a szerkezet. Mire az egyikük lelépett róla, és a másik gyerek súlyát ötvennégy kilóra becsülte a mérleg. Két stollverk vagy fél zsömle árával fizettek, és hiteles eredményt kaptak.