Bizony meg-megtörtént, hogy amikor belemelegedtem a magyar médiapolitika legutóbbi száz évébe, azt a kifejezést használtam, hogy „és akkor leesett a tantusz”. A húsz év körüli, kommunikációs szakos diákok arcán látszott, hogy nem értik. Most pedig azt olvastam a kaposvári újság online kiadásában, hogy Siófokra összehívták a rendszerváltás utáni kormányok mezőgazdasági minisztereit, és Gráf József ezt találta mondani az állami földek elkótyavetyéléséről: „Lehet butítani az embereket, de előbb-utóbb mindenkinek leesik a húsz fillér.” Na, ezt már én se értettem.
Azt persze értem, hogy a tantusz meg a húszfilléres emlegetése azt jelenti: valaki végre átlátta, ésszel felérte, felfogta, kihámozta, megértette azt a bizonyos összefüggést. A múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben sokáig nem volt vezetékes telefon a lakásomban, ezért utcai fülkékből tartottam a kapcsolatot barátokkal, ismerősökkel, szerzőkkel. Tantuszt tömködtem a fránya acélvájatba, amelynek mélyén egy kattanás jelezte, hogy akit hívtam, kézbe vette a kagylót. Ahhoz azonban úgy rémlik, én sem vagyok elég öreg, hogy rájöjjek: ugyanezt a jelenséget a városi köznyelv miért kapcsolta össze a húszfilléressel.
Okostelefonon kérdeztem körbe a hetvenes, nyolcvanas ismerősöket. A feladat nehezebbnek bizonyult, mint ahogy feltételeztem. Vagy azért, mert a felejtéssel küszködnek, vagy pedig azért, mert működik ugyan a memóriájuk, de olyan országban éltek, ahol nem a fillér volt az aprópénz. Mindazonáltal megtudtam ezt-azt, amelyet most közreadok, vállalva a tévedés kockázatát. A tantuszt trafikban árulták, és egyik matuzsálem ismerősöm szerint a két világháború között hat, majd nyolc fillérbe került. Ezzel ugyan nem kerültem közelebb a húszfilléres rejtély megoldásához, de a másik ismerős aggastyán szerint a forint 1946-os bevezetése után húsz fillérbe került a nyilvános fülkében használt tantusz.
Megint más szerint nem a telefontantusz került húsz fillérbe, hanem a gázkonvektor beindítása. A speciális érme koppanása (leesése, az érintkezés megteremtése) után jött a meleg víz. Ebben lehet valami, mert a múlt század nyolcvanas éveiben, amidőn ösztöndíjas voltam az NSZK-ban, olyan panzióban laktam, ahol a folyosó végén volt a közös fürdőszoba, és egymárkást kellett elhelyezni a vájatban, hogy zuhanyozhassunk. Pillanatnyilag itt tartok egy (illetve két) szleng kifejezés utáni nyomozásban. Érdeklődéssel fogadnám a pontosításokat, kiegészítéseket.