Ha nem azt olvasom a Wikipédiában, hogy az immár halott Castro 191 centi magas, ezt a bejegyzést aligha írom meg. Amikor beszélgettünk, legalább tíz centivel volt alacsonyabb nálam. Kubával ismerkedtem egy nemzetközi újságíró-csoport tagjaként, cukornád-ültetvényeken jártunk, Hemingway kedvenc kocsmájában dájkirit iszogattunk, tengerben fürödtünk. Olyasmivel foglalkoztunk, amiből nem lehet rendes cikket írni, amikor a kísérőnk hímzett pamutingeket osztott szét közöttünk. Nemzeti viselet, a trópusi kánikulában felszívja a verítéket.

A diktátor fogadott bennünket a kormánynegyedben. A tömeg fölé magasodó szónokról készített fényképek alapján sokkal magasabbnak gondoltam. Előre-hátra hajolgatva, élénken gesztikulálva számolt be a cukornád-aratásról. Mögötte kétméteres izomember ugyanabban az ritmusban hajlongott, készen arra, hogy ha valamelyik tintanyaló kést rántana, akkor a példaképére vethesse magát, és a testével foghassa föl a szúrásainkat. Majd áttereltek egy másik helyiségbe, ahol épp a svédasztalnál falatoztunk, amikor azt vettem észre, hogy a velem szemben álló tolmács arcából kifut a vér. Ekkor érintette meg valaki a vállam.

Fidel Castro állt mögöttem, és tegezve firtatta, miért nem kérdeztem a másik teremben. Néhány másodpercnyi habozás után azt feleltem, hogy azért, mert nem érdekelt a cukornád-aratás. Elnevette magát, mondván, hogy akkor már ketten vagyunk. „De vajon mi érdekel?” A kosárlabda, válaszoltam talán azért, mert mielőtt Kubába utaztam volna, Gabi bácsi, az MTK ifi edzője azt mondta Zsófi lányomról (177 centi), hogy jó bedobónak ígérkezik. Ekkor mesélte el Castro, hogy a termete miatt csak irányítót játszhatott a középiskolai és az egyetemi csapatban, sőt most is osztja a labdát, ha két részre tagolja a testőreit. Közben érkeztek az adjutánsok, hogy kezdődik az Államtanács ülése, ő azonban lerázta őket, mert az amerikai profi kosárlabda rejtelmeibe avatott be.

Aznap este egy Kubában élő magyar újságírónál vendégeskedtem. Nem akarta elhinni, hogy Fidellel beszélgettem, én pedig nem tudtam mivel bizonyítani. Másnap jutott eszembe, hogy meggyőzhettem volna a búcsúzóul kapott dobozzal. Épp most számoltam meg, maradt még benne hét darab a speciálisan Castro-nak készített szivarokból. A többi tizenhetet elfüstöltük a barátaimmal, miközben azzal traktáltam őket, hogy idestova negyedszázada miként szembesültem a tegnap este elhunyt diktátorral.