Böcskei Balázs cikke a Népszabadság hasábjain hiteles arckép korunk egyik legismertebb magyar politikusáról. Álláspontját úgy foglalnám össze, hogy a volt miniszterelnök már lejárt lemez, a baloldalon mégis szükség van rá - összehasonlítási pontként. Az ő hibái nélküli, de hozzá hasonló karaktert kéne keríteni ahhoz, hogy a széttöredezett baloldal újra magára találjon. Mint írja a politológus szerző, Gyurcsány fénykorában „azért figyeltek rá a politikailag érdeklődők, amit mond, és nem azért - utal a jelenre -, mert ő mondja.” Na, itt kezdődik a szakmám.

Kétségtelen, hogy Gyurcsány Ferenc majdnem mindig érdekes interjúalany. Ha valaki leül vele beszélgetni, számíthat arra, hogy minden szöveghasáb élére lesz kiemelésre alkalmas mondata. 2005 és 2015 között megszoktam, hogy kolumnás (újságoldalnyi) megnyilatkozásából, ami félórás rádió- vagy tévéinterjúnak felel meg, körülbelül tíz ütős mondat rögzíthető. Mindazonáltal feltűnt, hogy a legutóbbi néhány hónapban felére csökkent az elgondolkoztató mondatok száma, sőt akadt olyan interjúja is, amelyből egyetlen sem kívánkozott számítógépem immár ötszáz oldalnyi Gyurcsány-fájljába. S mert negyedszázada gyakorlom a mondatvadász mesterséget, ezúttal nem magamban keresném a hibát.

A volt miniszterelnöknek régebben nemcsak a politikusi átlagnál bővebb szókincse, hanem megalapozott mondandója is volt. Mostanában viszont többször is megpendítette például, hogy Orbán Viktor azért kezdeményezte a kvótaellenes népszavazást, mert a nemek többségére építve íratná ki az előre hozott választást, hátha így kétharmadra tehetne szert. Amidőn pedig az újságírók rákérdeztek, vajon honnan tudja ezt, titokzatoskodva felelte, hogy hiteles forrásból; a jelenlegi miniszterelnök legszűkebb környezetéből. Ilyenkor ötlik fel az emberben, hogy akár át is vághatták ezzel az „információval”, és érdemes lett volna élni a forráskritikával.

Gyurcsány látványos koncepciót rittyentett a képzeletmozgató feltételezésre, és ami kínosabb: ugyanezt az eszmefuttatást kezdték hangoztatni a Demokratikus Koalíció politikusai is. A pártjában abszolút tekintélynek örvendő elnök ellenőrizetlen értesülése beépült tehát a DK népszavazási kampányába. Ha Böcskei Balázs így értette ama bizonyos mondatát (régebben a politika iránt érdeklődők nem azért figyeltek Gyurcsány Ferencre, mert ő mondta, hanem mert mondott valami fontosat), akkor kommunikációs észrevétele meggyőzően egészíti ki a portré politikailag hiteles részét.