Az Index fórumán javában zajlik a tegnapi bejegyzés vitája. Épp most néztem meg, a 3282. olvasónál tart. A hozzászólók sok figyelemre méltó mozzanatot fogalmaztak meg, köszönöm is nekik, attól azonban nem tartóztatták meg magukat, amitől óvtam a vita résztvevőit: a Fidesz-, illetve az ellenzéki médiabefolyás méricskélésétől. Olyan fölmérés ugyanis tudomásom szerint nincs, amely a mértéket, az arányokat állapítaná meg.

Továbbgondolásra ingerlő viszont, amit az egyik kommentelő úgy fogalmazott meg, hogy a média mai helyzete mindennek nevezhető, csak versenyhelyzetnek nem. Az Orbán-kormány hirdetési pénzekkel tömi a hozzá húzó szerkesztőségeket, a bíráló hangokat hallató redakciókat pedig éhkoppon tartja. Ugyan miért marasztalom el az egyik ellenzéki lap főszerkesztőjét, mert 2002 és 2010 között, kormány közeli helyzetben nem készítette föl szerkesztőségét ama a piaci versenyre, amely manapság nem is létezik? Abban igaza van a hozzászólónak, hogy alig létezik, az Orbán-kormány kétségkívül eltorzította a médiapiacot. Okfejtése ott bicsaklik meg, amikor azt feltételezi, hogy 2002 és 2010 között nekem vagy bárki másnak tudnia kellett volna, vajon mi lesz a kétharmados eredménnyel járó országgyűlési választás után.

Egyedül Debreczeni Józsefnek volt némi fogalma erről, mert könyvet írt Orbán Viktorról, és tisztában volt a szándékaival, bár talán még ő is meglepődött a hatalomra jutás utáni fejleményeken. Mi viszont, akik „csak” a média elemzésével foglalkoztunk, másból nem indulhattunk ki, mint abból, hogy polgári demokráciában élünk, amelynek lényegéhez tartozik a választási vetésforgó. Az, hogy hol az egyik párt gyakorolja a hatalmat, hol a másik. A szociálliberális koalíció két cikluson át gyakorolta a hatalmat, és nem túl következetes médiapolitikája úgy foglalható össze, hogy pótolta a hozzá húzó médiumok veszteségeit. Az anyagi támogatást azonban nem vitte túlzásba, annak mértéke ugyanis kevés volt a jóllakáshoz, sok az éhenhaláshoz. A sanyarú helyzetet szomorúan vették tudomásul a kormány közeli média menedzserei, de elviselték, mert megszokták, hogy az állam tartja el őket.

Kérdés persze, hogy mi volna a baloldali és liberális értékrendszerű szerkesztőségekkel, ha a piaci szereplésre felkészülten kezdték volna betölteni kritikai szerepüket az úgynevezett Orbán-rendszerben. Igazán kár, hogy ezt még annyira sem állapíthatjuk meg, mint hogy az ellenzéki médiumok mekkora szeletet vágtak ki maguknak a legutóbbi hat évben eltorzított médiatortából.