Ha érdekes komment érkezik, meg-megnézem az álneves hozzászóló ímél-címét. Zsoltbácsiról például kiderült, hogy csakugyan Zsolt a keresztneve, és a vezetékneve valószínűleg e-vel kezdődik. Az odabiggyesztett 79-es szám pedig azt sejteti, hogy 1979-ben született. Egy évvel fiatalabb tehát a fiamnál, és külföldön él, mert elnézést kér, hogy magyar ékezetek nélküli számítógépen fogalmazza meg az álláspontját. Néhány nappal ezelőtti bejegyzésemet kommentelte.

Azt pedzegettem, hogy az újságírók közreműködhetnek-e a választási kampányban. Mondandómat utólag azért nem foglalom össze, mert amit írtam, azt nem vitatta a hozzászóló, csupán új szemponttal gazdagította a jelenséget. Mi van akkor - firtatta -, ha a kampányban közreműködő tollforgatókat nem újságírónak tekintjük, hanem írónak? Elvégre könyveket is írnak, és akadnak köztük irodalmi jellegűek. Én szintén írtam tizenöt könyvet, és van köztük irodalmi jellegű is, mégse tekintem magam írónak - ha kérdezték a foglalkozásomat, mindig újságírót mondtam. Mindazonáltal kétségtelen, hogy a könyves szerzők esetében kiindulhatunk a kommentelő figyelemre méltó feltételezéséből.

Az általa felvázolt típusra van egy szakmabeli fogalom: a közíró. A kifejezést tudomásom szerint az erdélyi Balogh Edgár és a budapesti Bálint György használta először, még a múlt század harmincas éveiben. Voltaképpen önmagukat jellemezték, és általánosítva ama cikkírót jelenti, aki írószemmel látja a világot, de leginkább sajtó-műfajokban fejezi ki magát. A magyar nyelvű szerkesztőségekben mindig akadt ilyen (fő)munkatárs. Többnyire publicisztikával kereste a kenyerét, és legföljebb elvétve jutott ideje arra, hogy regényeket írjon. (A novellák talán még belefértek az idejébe.) Nekem is voltak efféle, nagy becsben tartott munkatársaim, az egyiket Bertha Bulcsúnak hívták.

Azért említem éppen őt, mert 1993. december 18-án interjúja jelent meg a Napló című veszprémi napilapban, és ezt fejtegette: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” Akár újságírók vagyunk, akár közírók, akár írók, különböző mértékben ugyan, de olyan foglalkozást űzünk, amely érzékeny a politikára. Kapcsolatot kell tartanunk a politikusokkal, máskülönben nem juthatunk bizalmas információkhoz. De ha a kelleténél közelebb kerülünk hozzájuk, akkor a befolyási övezetükben találhatjuk magunkat. Az a benyomásom, hogy a választási kampány épp ebbe az övezetbe tartozik.