Médianapló

Médianapló - Lőrinc baráté lesz-é a Népszabadság?

2016. augusztus 27. 09:58 - Zöldi László

A nap híre az volt tegnap az egyik televíziónál, hogy Mészáros Lőrinc beszáll a médiaüzletbe. Állítólag kinézte magának a Népszabadságot is. A műsorvezető megkérdezte Urbán Ágnest, vajon az Orbán-kormány milyen mértékben uralja a médiapiacot. A médiakutató komolyan veszi magát és a szakmáját, ezért nem mondott számot meg százalékot. Azt viszont kifejtette, hogy ha a médián nem kizárólag a közéleti tartalmú orgánumokat értjük, akkor a rejtvényújságokat, vitorlás, kutyás és szépészeti magazinokat is beleértve a kormány elenyésző mértékben uralja a nyilvánosság fórumait.

Válaszából persze arra is következtethetünk, hogy ha a médiát leszűkítjük a közéleti tartalmú médiumokra, akkor viszont a kormányzat igyekszik túlsúlyra szert tenni. Leginkább így érheti el azokat a választópolgárokat, akik hajlamosak betenni lábukat a szavazófülkébe. Ezt a helyzetet úgy foglalnám össze, hogy az immár hetedik éve hivatalban lévő kormány monopóliumra (kizárólagosságra) törekszik a médiában. Ebből egyelőre „csak” hegemónia lett. A hatalmi fölényt, de nem mértéktelen túlsúlyt jelző kifejezés azt jelenti, hogy minden kormányzati erőfeszítés ellenére több szereplős maradt a médiapiac. Az úgynevezett G-nap után például a Simicska-féle orgánumok kiváltak az állami irányítású médiabirodalomból, és megváltoztatták a belső erőviszonyokat.

Ha az állami túlsúly közel volna az elviselhetetlenhez, akkor a kormányzat aligha törekedne a világháló, a digitális sajtó megrendszabályozására. Csakhogy a netadó-tervezetet elsöpörte a népharag, a kudarc nyomán kinevezett miniszterelnöki megbízott, Deutsch Tamás pedig szakmailag nem elég felkészült ahhoz, hogy gatyába rázza az internetet. Ami az idegengyűlöletet árasztó plakátrengeteget illeti, a kormányzat aligha borítaná kékbe az országot, ha a média hagyományosabb fórumain, a nyomtatott és a digitális sajtóban nyomasztó túlsúlyban volna.

Ezek a mozzanatok késztetik visszafogottságra, árnyaltabb fogalmazásra a médiakutatókat. Bizonyára szívesen hivatkoznának számokra és százalékokra, ha volnának hozzáférhető felmérési adatok a médiapiacról. Ennek átalakítására épp most, a választási ciklus félidejében tesz kísérletet az Orbán-kormány a felcsúti polgármester közreműködésével is. Izgalmas kérdés a Népszabadság helyzete, a Médianapló szokásos harminc sorából azonban már csak egy maradt. Arra használom, hogy bejelentsem: holnapra kéne halasztani a téma folytatását.

1 komment
süti beállítások módosítása