Figyelemre méltó cikket olvastam a Népszabadság mai számában. Bár lehet, hogy csupán az én érdeklődésemet keltette föl. Több mint negyedszázada van rovatom valamelyik újság hasábjain vagy digitális felületén - összegyűjtöm az elmúlt hét legütősebb mondatait, alkalmanként huszonegyet. Egy ember neve kétszer nem fordulhat elő, évente tehát még akkor is több száz hivatást, foglalkozást kell megnevezni, ha sok vissza-visszatérő nevet tartalmaznak ezek az összeállítások.

Kínlódom a nők megnevezésével. Vajon titulálható-e Lendvai Ildikó politikusnőnek, Ormos Mária történésznőnek, Heller Ágnes filozófusnőnek, Udvaros Dorottya színésznőnek, Rakovszky Zsuzsa írónőnek, Kálmán Olga újságírónőnek, Hosszú Katinka úszónőnek? Nem mintha bármi bajom volna velük. De ha Sándor Máriát a fekete ruhás ápolónőként emlegetjük - helyesen -, miért ne nevezhetnők a szóban forgó hölgyeket politikusnőnek, történésznőnek, filozófusnőnek, színésznőnek, írónőnek, újságírónőnek, úszónőnek? Töprengés közben odáig azért már nem jutottam el, hogy bármelyik nőnemű lírikust költőnőnek hívjam. Talán figyelmeztetett a nyelvérzékem, hogy sok benne az ö hangzó?

A mai cikkben megszólaltatott hölgyek segítettek valamelyest a helyzet tisztázásában. Például egyikük, Tóth Krisztina kifejtette: „Jobban szeretem, ha írónak és költőnek mondanak, mintha az irónő/költőnő kifejezést használják.”  Kováts Adél, a budapesti Radnóti Színház nemrégiben kinevezett vezetője pedig így árnyalt: „Az igazgató nem foglalkozás, hanem pozíció, aminek semmi köze ahhoz, hogy nő vagy férfi tölti be.” Azzal viszont zavarba hozott, hogy hozzáfűzte: rossz néven veszi ugyan, ha igazgatónőnek és színésznőnek szólítják, de jól esik neki, ha művésznőnek.

Végül is arra jutottam, hogy az ütős mondat után az illető nemétől függetlenül igazgató, színész, politikus, történész, filozófus, író, újságíró, úszó lesz. Mindazonáltal rögtön felötlik, hogy Sándor Máriát épp azért nevezzük ápolónőnek, mert elnőiesedett szakmában dolgozik, ahol akadnak mutatóba hímnemű ápolók is. Igen ám, de ha valakit óvónőnek titulálunk, akkor a szakmájában szintén ritkaságszámba menő uraságokat óvóférfinek kéne nevezni? Vagy inkább óvóbácsinak? De ha óvóbácsi, a kolléganőjét miért nem hívjuk óvónéninek? Vagyis a kétségkívül figyelemre méltó cikkben olvasható okos gondolatok nyomán se következett be nálam a fogalmi leülepedés megnyugtató állapota.