Médianapló

Médianapló - Sérülékeny olimpia

2016. július 17. 11:20 - Zöldi László

Közeledik a négyévenként esedékes világverseny. Ezúttal is furcsa, bár egyre kevésbé meglepő hírek látnak napvilágot.

A nemzetközi szakszövetség eltiltotta Riótól a fehérorosz és a román kajak-kenu válogatottat. Az egyikből tizenegy, a másikból „csak” öt élsportoló akadt fenn a rostán. Miután néhány héttel ezelőtt az orosz atléta olimpikonokat is kizárták a részvételből, a doppingellenőrök arra következtettek, hogy a volt szocialista országokban még mindig állami keretek között szervezik a teljesítményfokozó szerek használatát. Mi talán a kivételhez tartozunk, de a magunk szerény módján szintén kapcsolódunk e jelenséghez. Két kajakosunkról már bebizonyosodott a doppingolás, egy atlétát pedig eleve föl se vettünk az utazók listájára, mert már kétszer eltiltották. Azon se lepődnék meg, ha az olimpiai csapat vezetői az utolsó pillanatban szednének le valakit a különgépről. Volt már rá példa. Egyelőre csak arra utalnak jelek, hogy néhány magyar élsportoló még jobb eredményt akar kisajtolni a szervezetéből.

Feltűnt azonban egy másik jelenség is, amely azt sejteti, hogy világszerte megfertőződött az élsport. A közelgő olimpia előtt egyre több sztár sérül meg. Csak szűkebb érdeklődési körömből, az atlétikából néhány példa. A világ legjobb női négyszázasa nem védheti meg olimpiai bajnokságát, mert az amerikai válogatón 250 méternél kiújult a lábbujj-sérülése. A férfi sprint számok sokszoros olimpiai bajnoka benne van ugyan a jamaicai csapatban, de ha a július 22-én esedékes londoni versenyre nem jön rendbe a combhajlító izma, valószínűleg ki kell hagynia az augusztus 5-én kezdődő olimpiát. A francia hármasugró világbajnoknak a combcsontja sérült meg, ezért nem lesz ott Rióban. Gyanút keltő, hogy már a londoni olimpián sem vett részt sérülés miatt. Legutóbb pedig az olasz magasugró Európa-bajnok bokája sérült meg, és a nemzeti szövetsége már be is jelentette, hogy ő sem utazik Rióba.      

Az egyedinek látszó esetekből nem általánosítanék. De ha a hátralévő három hétben még lesérül néhány világ-, Európa- és olimpiai bajnok, akkor arra kéne gondolni, hogy a busás pénzdíjjal járó versenyeken kevésbé ellenőrzik őket. Ha ugyanis túl szigorúak volnának hozzájuk a rendezők, épp azok mellőznék az eseményt, akikért jegyet váltanak a nézők. Félő, hogy a sok pénzt kereső sztárok aligha kockáztatják jövedelmüket a pályafutásukat megkoronázó, de szigorú ellenőrzéssel járó olimpiai részvétellel.  

10 komment
süti beállítások módosítása