Furcsa jelenséget vettem észre. Ha a politikusok kifogynak az érvekből, akkor hajlamosak ágálni, berzenkedni, dühöngeni, fröcskölődni, füstölögni, kárpálni, pattogni, zsémbelni, zsörtölődni, továbbá pöfögni, mint a kukoricakása, és zörögni, mint a fatarisznya. Vagyis a nyilvánosság előtt nem viselkednek kultúrember módjára.

Az ellenzéki Vadai Ágnes például „nettó senkinek” nevezte a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadóját, aki „baromságokat mond”. Az ugyancsak ellenzéki Korózs Lajos szerint a kormánypárti főnökök „odahoztak egy nagyon sötét gazembert”. A szintén ellenzéki Gőgös Zoltán száján ez az általánosítás csúszott ki: „pénzéhes fideszes brigantik”, akiket „szemét bandának” titulált. A másik szekértáborból Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója „bódult libbancsokról”, „liberálfasisztákról” írt, és Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a „magukat kisgazdának hazudó komcsi gazemberekről” értekezett.

Az utóbbi két politikus közül Kocsis úr néhány napja lebuzizott egy ellenzéki politikusnőt, mert pert veszített ellene, és neki kellett fizetnie az alperes ügyvédjét. Németh úr pedig ma reggel, a Magyar Rádióban azt mondta a délről érkező menekültekről, hogy „kihajigáltuk” őket, holott az idézett igei állítmány helyett adódott volna egy szakkifejezés, a kitoloncolás is. Van egy különbség az ellenzéki és a kormánypárti politikusok között. A megnevezett ellenzékiek se most, se kormányzati helyzetben nem jártak a sportszövetségek közelében, Kocsis Máté viszont a kézilabda, Németh Szilárd a birkózó szövetség elnöke.

Érteni vélem, hogy a kormányzat azért erőltette őket a kézilabdázók és a birkózók nyakára, mert bizalmi emberre bízná az országimázs szempontjából fontos élsportra szánt milliárdokat. (Ez divat volt 2002 és 2010 között is.) De vajon a „megválasztott” sportvezetők miért nem gondolták végig a helyzetüket? Edzésen és mérkőzésen ugyanis nincsenek baloldali vagy jobboldali, kozmopolita vagy nacionalista, befogadó vagy kirekesztő, hetero- vagy homoszexuális kézilabdázók és birkózók. Ráadásul a szurkolók rokonszenvében aligha osztozik az a sportvezető, aki bárdolatlan állásfoglalásaival megosztja a két sportág iránt rajongókat.

Eszem ágában sincs lebeszélni a fortyogó politikusokat arról, hogy keresetlen szavakkal küldjék melegebb éghajlatra az ellenlábasaikat. Reménytelen vállalkozás volna. Közülük mégis javasolnék némi visszafogottságot azoknak, akik sportszövetség vezetésére adták a fejüket. Nincsenek kevesen.