A Népszabadság mai, hétvégi mellékletében az MSZP elnökeiről rajzolt miniportrét néhány politikai szakíró. Az összeállításhoz annyit fűznék hozzá, hogy kommunikációs szempontból is érdemes volna megvizsgálni a szocialista pártelnökök tevékenységét. Azért ötlik föl ez, mert a jelenlegi elnök, Molnár Gyula tegnapi interjúja az Origo digitális felületén érdekes következtetésre kínál alkalmat.

Több mint negyedszázada rögzítem a közéleti személyiségek jellemző megnyilvánulásait, és a gyűjteményben Nyers Rezsőnek, Horn Gyulának, Kovács Lászlónak, Hiller Istvánnak, Gyurcsány Ferencnek, Lendvai Ildikónak, Mesterházy Attilának, Tóbiás Józsefnek külön-külön több száz mondatnyi fájlja lelhető fel. Ahányan vannak, kommunikációs szempontból annyi félék. A Molnár-interjú tükrében mégis kirajzolódik, miben hozhatók közös nevezőre: igyekeznek fogalmakkal körülírni, meghatározni a pártjukat. Horn például a lakossági fórumok nyelvén, Hiller történelmi utalásokkal, Lendvai a háziasszonyi gyakorlatból való esetekkel. Molnár Gyula tegnapi interjújából tizennégy mondat emelhető ki. Nincs ugyan köztük szállóige-gyanús, de az megfigyelhető, hogy vonzódik a metaforákhoz. Ebben különbözik az elődeitől.

Ezúttal például a piros szegfűt haloványnak, vízre vágyónak látja. Okfejtésébe visszahozza a vasárnapi ebédet is, amelyre néhány héttel ezelőtt felkaptuk a fejünket. Azzal kezdte ugyanis az elnökjelölti kampányát, hogy ő bizony összehozná a politikai családot, értsd: az MSZP-ből kivált pártok vezetőit. De látta már a Magyar Szocialista Pártot kagylónak, amely kiizzadja magából a választópolgároknak szánt gyöngyöt. Kopottas ladiknak, amely szivárog, így kéne átevezni vele a túlsó partra. (Némi verses, nagylászlós beütés.) A gőzt nem a motorra, hanem a sípokra eresztené. Ráadásul nála a gránitszilárdságú Orbán-rendszer repedezik, az LMP pedig mérges sündisznóhoz hasonlít.

A politikai mezőnyben Orbán Viktor volt az, aki odáig jutott, hogy a hasonlatból már elhagyta a mint szócskát, és metaforává sűrítette, tömörítette - ez lett a képes beszéd kifinomultabb formája. Most mintha konkurenciája támadt volna az ellenlábas pártban, és ez figyelemre méltó fejlemény. Nem vonom kétségbe, hogy szükség van a fogalmi gondolkodásra, mert ez kölcsönöz vázat egy pártelnök értékrendszerének. Aligha árt azonban neki, ha azt, amit akar, képes a nem értelmiségi választópolgárok nyelvén is, például sűrített, tömörített hasonlatokkal elmondani.