Az egyik kommentelő figyelmeztetett, hogy egymás után hatszor írtam az MSZP-ről. Gúnyosan meg is kérdezte: „Ennyire érdekel a sorsa?” Nem tegezem vissza, megjegyzése azonban eltalált. Bár a legutóbbi napokban volt olyan bejegyzésem, amely nem a szocialistákról szólt, a szám mégis stimmel. Talán mentségemre szolgál, hogy az egyik portál fölkért, a múlt szombati kongresszus előtt szedjem össze, miket mondott pártjáról a négy elnökjelölt. Ehhez át kellett nézni a szocialista politikusok megnyilatkozásait. S ha már böngésztem a világhálót, hatszor harminc sorban igazán eltűnődhettem az MSZP helyzetéről.

Már az összeállítás megjelenése után olvastam a Népszabadság tegnapi számában, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP egyik volt elnöke ezt írta önkritikusan: „Kit érdekel, megújul-e sokadjára a párt?” Nyilván tud valamit, aminek érdemes utánanézni. Az egyik fájlom tartalmazza a szocialista politikusok változó véleményeit a saját pártjukról. 279 oldalnyi az egész, egy oldalon nyolc egysoros mondat fér el, az annyi, mint 2232 idézet. Na jó, van köztük másfél soros is, szóval mintegy kétezer gondolatból kéne kiválasztani a megújulás kifejezést.

Nocsak - hüledeztem -, 1989 október elejétől 2016 június végéig a szocik 54-szer hozták szóba azt a fránya megújulást. Azért nem tetszik a szó, mert azt sejteti, hogy akik mondogatják, mástól várnák a megoldást. Ha komolyabban vennék magukat, aligha emlegetnék, megújítanák inkább az MSZP-t. Elvégre a megújulás azt jelenti, hogy majd csak lesz valahogy, magától is előnyére változik a sokat tapasztalt, de lefelé csúszó szervezet, a megújítás pedig aktivitást, alkotókészséget, cselekvőképességet, iparkodást, kezdeményezést, mozgósítást, munkálkodást, teremtést, tetterőt feltételez.

Szanyi Tibort lehet nevezni az MSZP fenegyerekének, kásás beszédű politikusnak, nekem még a helyesírásával is van bajom, mindazonáltal az elnökjelölti kampányban akadt egy figyelemre méltó eszmefuttatása. Úgy foglalható össze, hogy az ország tízezer szavazókörében a Fidesznek 15 ezer fix embere van, a Jobbiknak tízezer, az MSZP-nek pedig „három-négyezer”. Ha ezt ilyen sokszor kötötte a nyilvánosság orrára, miért ne hinném el neki? De ha úgy van, ahogy ismételgette, vajon a Magyar Szocialista Párt miként jutott el a társadalmi beágyazottság állapotából - amelyet a kétezres évek közepéig az összes parlamenti párt irigyelt tőle - a mostani helyzetéig? Innen szép nyerni.