Médianapló

Médianapló - Ki a 15 milliós magyar csapat kapitánya?

2016. június 29. 09:55 - Zöldi László

Mi már túl vagyunk a labdarúgó Európa-bajnokságon, lehet tűnődni a kommunikációs tanulságokon. Azon az ellentmondáson például, hogy egy győzelemmel és negatív gólaránnyal tértünk haza, ehhez képest ujjong a nép. De van itt egy másik ellentmondás is, amely a válogatott csapat kapitányához fűződik. Dzsudzsák Balázs a Népszabadság munkatársának június 16-án ezt mondta: „A mi csapatunk legfőbb erőssége, hogy nem nyilatkozatokban verjük meg az ellenfelet.”

Néhány nappal később azonban egy másik sportújságíró is föltette neki a kérdést: ”Mi a magyar válogatott legnagyobb erőssége?” Íme, a válasz: „Az, hogy 15 millióan játszunk.” (Nemzeti Sport, 2016. június 20.) Csakhogy két legnagyobb erőssége aligha lehet ugyanannak a csapatnak, ezért a második feleletet tekinthetjük rögtönzésnek is. A bolhából azért nem csinálnék elefántot, mert Dzsudzsák rögtönzése nyomán feltárul a figyelemre méltó mondat mögötti tartalom. Egyre kevesebben emlékszünk a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök bemutatkozására, midőn Antall József ezt találta mondani: „Én lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”

A közkinccsé vált szállóigét azonnal értelmezte párton belüli ellenlábasa, Bíró Zoltán. Az MDF első elnöke ironikusan jegyezte meg a másodikról: „15 millió magyar vezetőjeként Antall József csak lelkipásztorként beszélhetne.” Ebben a csipkelődő hangnemben kapcsolódott vitájukhoz Nagy Bandó András, a humorista kifejtette: „Ha Antall József tudná, miket mondanak a kormányáról, egyből kijelenthetné: 15 millió magyar följelentője szeretnék lenni.” Antall utódai azonban komolyra fordították a szót. A miniszterelnököket már nem idézem betű szerint, mert nem gyarapították szellemes mondatokkal a szállóige-gyűjteményt. Mindazonáltal Medgyessy Péter, Orbán Viktor (kétszer is) és Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a határainkon kívül rekedt magyarokat is beleértve 15 milliós nemzetben gondolkodik.

Így érkeztünk el a 2016-os Európa-bajnoksághoz. Úgy rémlik, a legtöbbet kereső magyar focista is kedvet kapott a politikai körökben gyakran használt metafora kibontásához, mert ezúttal már nem várt az újságíró kérdésére. Magától bökte ki: „A legnagyobb erősségünk az, hogy 15 millióan vagyunk.” (Nemzeti Sport, 2016. június 24.) De ha ilyen sokan vagyunk a nemzeti csapatban, akkor már Dzsudzsák Balázs aligha lehet a kapitányunk. Minden olvasó sejti, hogy kinek kéne átengednie a C betűs karszalagot.

komment
süti beállítások módosítása