Médianapló

Médianapló - Aki átfazonírozott nyolc vidéki napilapot

2016. június 20. 11:07 - Zöldi László

Kollégám azt kérdi, mit tudok Szabó Miklós utóéletéről. Azt, amit a szaklapok megírtak, hogy nemrégiben távozott a Pannon Lapok Társasága éléről. Németül beszélő férfiak állták az útját, elkérték tőle a szolgálati autó kulcsát, és nem engedték be a veszprémi hivatalába. Ez a bizalomvesztés szokásos kifejezése, nem tulajdonítanék neki különösebb jelentőséget. Érdekes személyiség tűnt el a szakmai nyilvánosság elől, nyilván csak átmenetileg.

Számomra arról nevezetes, hogy ő vezényelte le az északkelet-magyarországi laphálózat átfazonírozását. Az akkor még Inform Médiának nevezett vállalkozás osztrák tulajdonosa a papírra nyomtatott újságok nyereségéből létrehozta az online kiadásokat. Egyre kevesebb újságírót foglalkoztatott a hagyományos sajtóban, és egyre többet a digitálisban. Ez a nyíregyházi főiskolán tanuló diákjaim malmára hajtotta a vizet, könnyen helyezkedhettek el a negyven fölötti újságírók rovására. Utóbbiakat a cég rokkant-nyugdíjba „segítette”, majd 2010-ben jött a második Orbán-kormány, és szelektálta a rokkantakat. Köztük az említett újságírókat is - a valóságos nyugdíjba vonulásuk előtt tíz évvel. A szakmai eredmény: a koros, számítógép nélkül élő falusi-kisvárosi olvasók színvonalára „lebutított” napilapok, és a fiatal olvasók nem igazán intellektuális igényeit kielégítő portálok.

A gleichschaltolásban immár tapasztalt menedzser 2011-ben lett egy konkurens hálózat, a német tulajdonú Pannon Lapok Társasága ügyvezetője. Debrecenből magával vitte a bizalmi embereit, és nyilvánvaló lett számomra, hogy azért szerződtették, mert a Balatontól északra, Zalában, Vasban, Veszprémben és Fejérben is végig kéne csinálnia azt, amit korábbi állomáshelyén sikerrel végzett el. Mostani távozásának más okai is vannak, de aligha tévedek, ha azt feltételezem, hogy a Borsodnál, Szabolcsnál és Hajdúságnál jóval polgáriasultabb dunántúli térségben nem lehetett nyerő az Északkelet-Magyarországon bevált forgatókönyv.

A vidéki Magyarországon leginkább a pannon lapoknál lehetett gyakorolni a minőségire emlékeztető újságírást, és erre volt is fogadókészség az olvasótáborban. Aki a „lebutítási” forgatókönyvet akarja változtatás nélkül megvalósítani, az Pannónia felső részében kudarcra van kárhoztatva. Mindazonáltal Szabó Miklós másodszor is próbálkozhatott a regionális sajtó átfazonírozásával. Nem lepődnék meg, ha egy harmadik, szintén külföldi tulajdonban lévő laphálózat is igényt tartana a szolgálataira.            

komment
süti beállítások módosítása