Médianapló

Médianapló - Ki járna jól a Népszabadság habonyizálódásával és az Index simicskásodásával?

2016. június 19. 11:43 - Zöldi László

Magyar Bálint meghökkentő gondolatkísérlettel lepett meg bennünket. A miniszterviselt szociológus azt fejtegette minap az ATV stúdiójában, hogy omladozik a Spéder-féle médiabirodalom. Szerinte a Népszabadság körül Habony ólálkodik, az Indexre pedig Simicska pályázik.

Kétséges, hogy a patinás napilap tulajdonosa, egy osztrák üzletember mögött Spéder Zoltán rejlik-e, a szakmában viszont egyetértés alakult ki abban, hogy az Index megszerzése is szerepet játszhat a magyar üzletember ellen zajló kormányzati hajtóvadászatban. Rebesgetik azt is, hogy Spéder bebiztosította magát. Ha úgy alakul a helyzet, akkor a több százezer olvasóhoz eljutó portálját átpasszolja Orbán Viktor tőkeerős ellenfelének. Azon tűnődöm, hogy ha Magyar Bálint gondolatkísérletében van némi igazság, vajon ki járna jól a hazai médiapiac átalakításával.

A Népszabadság eladott példányszáma alulról súrolja a 40 ezret, a papír alapú változatot százezernél nem sokkal többen olvassák. Ehhez jön az online kiadás újabb százezer olvasója, a patinás napilap tehát mintegy 200 ezer emberhez jut el. Az Index olvasótábora ennél kétszer, talán még háromszor is nagyobb. Ha megtörténne ama bizonyos adás-vétel, az Orbán-kormány azt könyvelhetné el, hogy megszerezte a szétforgácsolódott baloldali ellenzék zászlóshajóját. A munkatársak aligha dolgoznának vele, ezért ki kéne cserélnie a szerkesztőséget, és a saját híveiből új olvasótábort kéne toboroznia. Ez korántsem lehetetlen, tíz évvel ezelőtt hasonlóval próbálkozott Széles Gábor. Ott tart most, hogy a Magyar Hírlap eladott példányszáma tízezer alá süllyedt. Ráadásul az átfazonírozás sok időt venne igénybe, noha a 2018-as választási kampány kezdetéig talán csatasorba lehetne állítani az immár kormánypárti Népszabadságot.

A Magyar Bálint gondolatkísérletében szintén szereplő Simicska Lajos viszont olyan folyamatosan üzemelő tömegközlési eszközhöz jutna, melyet alaposan kihasználhatna hajdani iskolatársa és barátja, Orbán Viktor ellenében. Ha nem cserélődne ki a szerkesztőség, akkor a hozzá tartozó Index nem feltétlenül járna a baloldali ellenzék kedvében, azon azonban aligha változtatna, hogy a jelenlegi Népszabadsághoz hasonlóan begyűjtse a mértékadó véleményeket. A kérdés az, hogy a miniszterelnök legyengült baloldali ellenzéke képes volna-e figyelemre méltó üzenetekkel kecsegtetni a Népszabadságénál jóval népesebb és fiatalabb olvasóközönséget.          

1 komment
süti beállítások módosítása