Szabad-e tapintatosan idézni? című bejegyzésemhez figyelemre méltó komment érkezett. Már kommentárnak is nevezhető, elvégre újságíró kolléga küldte, és az átlagos hozzászólásnál terjedelmesebb, alaposabb. Csak a lényegét idézem: „Mióta az interneten elképesztő helyesírási hibákkal, sőt fésületlen mondatokkal, szabadszájúsággal jeleskednek közszereplők és nem közszereplők, kijelentésük idézéséhez hozzátartozhat a teljes szöveghűség, mert a fogalmazásmód is jellemzi őket.”

Domokos Lajos hitet tesz ama szerkesztőségi gyakorlat mellett, hogy ha egy újság átveszi a közismert személyiség bejegyzését valamelyik közösségi oldalról, akkor érdemes szó-, sőt betűhíven közölni a mondandóját. Voltak olyanok, akik azt kommentelték, hogy ebben azért nincs igazunk - mármint kettőnknek, az újságíróknak -, mert a helyesírási hibák kiteregetésével lejáratnánk az idézetteket. Szerencsésebb volna a szövegben kitenni a vesszőt, átalakítani a szórendet, és a „sz@r” kifejezést a trutyival helyettesíteni. Mégis tartanám magam Domokos Lajos állításához, a fogalmazásmód csakugyan jellemzi a nyilvánosság elé merészkedőket. Van viszont egy ellenérv, amelyen eltűnődnék, ez a lejáratás szándéka.

Ama bejegyzésben Görög Zita, Kovács (Kokó) István, Mikler Roland, Szanyi Tibor, Széles Gábor nevét említettem, de kifelejtettem Schmitt (Álamfő) Pálét, holott a volt köztársasági elnök is kínos epizódokkal tarkította a helytelenül írók tragikomikus gyakorlatát. Elismerem, hogy a helyesírási hibák felhánytorgatása nem tartozik a magasztalásukhoz, mindazonáltal az a benyomásom, hogy letettek azért valamit az asztalra. Ügyesen vezetnek műsort, jól bokszoltak-vívtak, kitűnően védenek, látványosan politizálnak, szép buszokat gyártanak. Ha úri kedvük úgy tartja, miért ne építhetnének üzenőfalat, miért ne fordulhatnának rendszeresen a digitális ismeretségi körükhöz?

Magával a jelenséggel nincs tehát gondom. Azzal már inkább, hogy meg sem fordul a celebek fejében: akár idézhetik is őket a tágabb nyilvánosság fórumain, és akkor bizony kiderülhet, hogy tévés-rádiós, sportbeli, üzleti tehetségük nem párosult profi kifejezésmóddal. A csapdahelyzetből kétféleképpen lehetne kikecmeregni. Az egyik az, hogy leckéket vennének helyesírásból, és megtanulnák azt, amit a középiskolában nem tanítottak meg nekik. A másik pedig az, hogy bérelnének egy rendszergazdát, aki nemcsak a közösségi üzenőfalukat gondozná, hanem a stílusukat is.