Alig telt el negyvennyolc óra az LMP-alapító lemondása óta, de már csak a visszavonulás utórezgéseit érzékeljük. Majd’ mindenkit kifaggattak az újságírók, maga Schiffer András is kifejtette, miért húzódik vissza az ügyvédi irodába. A búcsúinterjúban van egy mondata, amely elsikkadt a szánakozások és a kárörvendezések között. Miközben panaszkodott az újságírók érdektelenségére, megállapította: „Jogilag egy párthoz kötődő médiában nem látok sok fantáziát.”

Csalódását próbálom megérteni, bár ha médiáról beszél, akaratlanul is a papír alapú sajtó, a rádió, a televízió és az internet összefoglaló nevére utal. Márpedig az olyan kis párt, mint az LMP eleve nincs abban a helyzetben, hogy médiahálózatot építsen ki. Hozzá médium illett volna, leginkább egy portál, amely néhány millió forintból is kitelik. Ami túl van rajta, a nyilvánosság megannyi fóruma, azt hírértékkel kellett volna ellátni. Ez ritkán sikerült az LMP-nek, noha épp most, az alapító visszavonulása nyomán nem panaszkodhat az újságírók érdeklődésére.

Volt idő, például 1945 és ’49 között, amikor minden parlamenti pártnak megvolt a maga újságja, olykor még a filmgyártó vállalata is. A rádióhoz azonban ragaszkodott az állam, a tévé még nem is létezett nálunk, az internetről pedig a mérnökök is csak álmodoztak. Aztán Rákosi minimálisra korlátozta a nyilvánosságot. Egy mostanában ritkán emlegetett teoretikus viszont pártsajtó-ügyben ma is figyelemre méltó ötlettel kecsegtet bennünket. Engels a XIX. század utolsó harmadában Angliából levelezett a német szociáldemokraták vezetőjével. Azt javasolta August Bebelnek, hogy mielőtt felvásároltatná a szocdemekkel rokonszenvező, de független szerkesztőségeket, gondolja végig a párt helyzetét.

Ha úgy véli, hogy a parlamentbe kerüléssel kitört a karanténból, akkor mellőzze a felvásárlást, mert gúzsba kötné ama értelmiségieket, akik köré tömörülnek a baloldali újságok. Ha azonban arra a következtetésre jut, hogy a pártja megmaradt néhány százezer ember szektájának, akkor hozzon létre saját sajtót, a szabadon gondolkodó értelmiségiek úgysem csatlakoznak hozzá. Ezzel talán válaszoltam is arra, amit Schiffer András a visszavonulás egyik okának nevezett meg, amidőn hiányolta az értelmiségiek érdeklődését az LMP iránt. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy azért nem alakult ki szellemi erőtér a „zöldmezős beruházása” körül, mert a környezettudatosság hazai képviselői megérezték a felvásárlás szándékát.