Csütörtök délelőttönként a szomszédos vegyesboltban szoktam újságokat venni. Ezen a héten azonban egy nappal korábban vásároltam be az élelmiszerekből, ezért csupán a 168 Óráért, a Magyar Narancsért és a Heti Válaszért fizettem. A végösszeg, 1770 forint meghökkentett. Régebben is elhatolt a tudatomig, hogy a kiadóhivatalok november táján emelték az újságok árát, de leragadtam a háromszáz-valahány forintnál. Most mindhárom hetilap 590-be kerül. Hm.

Néhány éve még négyre fizettem elő. Péntekenként vagy Nyíregyházán, vagy Szombathelyen tanítottam, és az InterCity ide is, oda is három óra alatt vitt el - a vonaton tartalmasan telt az idő a múlt heti események hátterét megvilágító cikkekkel. Aztán kirobbant egy terjesztési válság; a posta átengedte bizonyos újságok kézbesítését, az új magáncég pedig csütörtököt mondott. A hetilapok ritkábban érkeztek meg, ráadásul észrevettem, hogy a házbéli hetven családból az egyik lopkodja postaládámból a HVG-t. Nem volt pénzük az igényes magazinra. S mert pótolnom kellett a közelben lévő standról, már nem érte meg a másik három hetilapra előfizetni. Az utcán vettem meg őket, ám a HVG hagyományos, papír alapú változatáról lemondtam.

Noha beidegződéseim vonzottak a jól ismert nemzedéktársak hosszú, szakszerű, alapos háttér-magyarázataihoz, kezdtem rákapni az online kiadásra. Talán azért is, mert újságírással kacérkodó tanítványaim gyakran számoltak be a Tóta W-féle generáció ütős hangvételű, rövid, érdekes írásairól. Aztán új lakásba költöztem, közelebb a gyerekeimhez és az unokáimhoz. Már nem tudom, hogy mi jelenik meg a vastag HVG-ben, azt viszont naponta tapasztalom, hogy az online kiadásból ugyanannyi szellemes mondat gyűjthető az egyik tévés portál számára készített összeállításokba.

A jelek arra utalnak, hogy most a 168 Óra van változóban. A szerkesztőség felerészben kicserélődött, érzékelhető, hogy a régi meg az új gárda még nem szokott össze. Érdesebb (rosszabb minőségű) a papír, hosszabbak a kopfok (a fiatalabb újságírók a német kifejezés helyett már leadet mondanak), és a múzeumi jellegű számokban több cikk foglalkozik ugyanazzal a témával. S bár egyhangúbb a kínálat, a szakmai fejleményekre még telne a türelmemből. Az olvasnivalóért azonban már sokallom az 590 forintot. Barátkozom a gondolattal, hogy át kéne igazolni az online változathoz. Így csütörtökönként annyit fizetnék a maradék két hetilapért, amennyit néhány éve adtam a négyért.