Tegnap azt ígértem, hogy ma kitérek Tölgyessy Péter egyik megjegyzésére. Még szerencse, hogy feltételes módban fogalmaztam („tűnődnék”), mert közben láttam az ország legismertebb megkövetéséről készített riportot. Na, ez tántorított el a Tölgyessy-féle állítás értelmezésétől. A bocsánatkéréssel tarkított puszikérést ugyanis érdemes kommunikációs szempontból megvizsgálni.

A vágatlan riport, ugye, azzal kezdődött, hogy egy ügyvédi irodában tiszteletét tette Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és Hargitay András, az újdonsült szövetségi kapitány (Kiss László utódja). Ama szándékkal keresték föl Takáts Zsuzsannát, akit ötvenöt évvel ezelőtt három válogatott úszó megerőszakolt, hogy megtudakolják, mit szólna az egyik vétkes bocsánatkéréséhez. S ha már a két hivatalos személyiség közül az elnök foglalkozására nézve újságíró, feltételezhető, hogy kommunikációs szempontból is elemezték a helyzetet. Azért vélem ezt, mert az immár több mint hónapnyi folyamatban két mozzanat is feltűnt.

A botrány kirobbanásakor valaki beírta Kiss László Wikipédia-szócikkébe, hogy 1962-ben börtönbüntetésre ítélték. Majd az úszószövetség elnöke arra hivatkozott, hogy a kellemetlen részlet már régóta olvasható a világhálón. Csakhogy az egyik portál kiderítette, hogy ez nem igaz; alig néhány órával korábban tették föl. Miután pedig elterjedt a hajdani áldozat halálhíre, a szövetségi kupaktanács arra jutott, hogy olyasmiket kell az áldozatra kenni, amelyek rossz színben tüntetik föl. Ez azért bizonyult végzetesnek, mert ennek hatására lépett a nyilvánosság elé Takáts Zsuzsanna.

Az már nem is végzetesnek, hanem tragikomikusnak bizonyult, hogy az áldozat megvádolásában részes úszóelnök és az interjúi alapján hímsovinizmusban szenvedő szövetségi kapitány a virágcsokor átnyújtása után arcon csókolta a meglepett asszonyt. Egyre kínosabban éreztem magam a képernyő előtt. De hogy a kommunikációs taktika kidolgozói és végrehajtói fenékig üríthessék az ügyetlenség poharát, a bocsánatkérés után az egykori megerőszakoló ezt kérdezte hajdani áldozatától: „Adhatok egy puszit?” A helyzet abszurditását a négy szereplő közül a legintelligensebb ismerte föl, és a 73 éves asszony inkább a kezét nyújtotta csókra.

A kisztihanddal talán befejeződött végre a feszélyező, nyomasztó folyamat. Jó volna, ha a Magyar Úszó Szövetség ebben az ügyben már nem bizonyítaná végiggondolt, értelmes kommunikációra való alkalmatlanságát.