Médianapló

Médianapló - Kiskirályok vagy lokálpatrióták?

2016. május 09. 10:30 - Zöldi László

Ma reggel Szigetvári Viktor beszélt az ATV stúdiójában. Amikor még csak az Együtt társelnöke volt, idegen szavakat használt, és összetett mondatokba bonyolódott. Mostanra letisztult a kifejezés-kultúrája, ami előnyére válik egy pártelnöknek. Még akkor is, ha éppenséggel vitatkoznék vele. Hiába fenyegette Matolcsyékat azzal, hogy a választási vereség után mehetnek majd a börtönbe, ők bizony „lepapírozták” (törvényesítették) erkölcsileg elmarasztalható lépéseiket. Például a Magyar Nemzeti Bank arra használta föl az alapítványi hálózatot, hogy közpénzeket rejtsen el az adófizetők elől.

De úgy is értelmezhetjük a legutóbbi három és fél évtized fejleményeit, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben néhány vidéki fiút ugyanarra a fővárosi egyetemre vettek föl, és most az ő kollégiumi szobájuk uralja az egész országot. Hozzájuk csatlakozott a közgazdász Matolcsy György és tucatnyi vidéki indíttatású káder. Szűk, de befolyásos kört alkotnak, akik vagy összebeszéltek, vagy egymástól függetlenül csinálják ugyanazt: igyekeznek felvirágoztatni a szűkebb pátriájukat. Nem föltétlenül a szülőfalujukat vagy a szülővárosukat. Orbán például nem Felcsúton született, bár a kedvenc faluja. Matolcsy nem Kecskeméten született, noha a kedvenc városa. Olvastam egy statisztikát, miszerint a miniszterelnök ösztönzésére a legutóbbi hat évben tizenegymilliárd forint jutott a Fejér megyei településnek, és Bács-Kiskun megye székhelye tízmilliárdos beruházás előtt áll a jegybank-elnök jóvoltából.

Felcsúton sohasem jártam, de Kecskeméten tíz évig éltem. Mindig ama kórház előtt futottam el Homokbánya irányába, melyet most épp dózerol Matolcsy egyik unokatestvére abból a négyszázmillióból, amit egy másik unokatestvér bankján keresztül kapott. Ha majd felépül a Pallas Athéné alapítványról elnevezett felsőoktatási intézmény, és megtelik a környék legtehetségesebb fiataljaival, ők talán elvitatják a kezdeményezés dicsőségét Matolcsy Györgytől? Számon kérik rajta, hogy a bizalmi embereivel építtette föl az immár egyetemi rangú iskolát? Nem az a bajom Kecskemét jótevőjével, Felcsút teljhatalmú urával, a Velencei tó vonzáskörzetét bekebelező L. Simon Lászlóval, a kisvárdai Seszták Miklóssal, a debreceni Kósa Lajossal, a hódmezővásárhelyi Lázár Jánossal és a medgyesegyházi-pusztaottlakai Simonka Györggyel, hogy szeretik a szűkebb pátriájukat. Az nem tetszik, hogy a mi adóforintjainkból, a mi megkérdezésünk nélkül stafírozzák ki a kedvenc településüket.        

1 komment
süti beállítások módosítása