E rovat egy médiatanár naplója, aki jelenlegi és volt tanítványaival osztja meg a tapasztalatait. Néhányan magánportált működtetnek, még többen önkormányzati vagy egyéb közösségi honlapot szerkesztenek, a legtöbben mégis magányos bloggerek. Ezúttal úgy segítek nekik, hogy a káromon okulhatnak.

Három napja bejegyzést írtam a kommentelőkről, és 63 hozzászólás érkezett. Három mozzanatban tért el az álláspontunk. Nem blogolok, mert a rovatból hiányoznak az utalások (digitális lábjegyzetek, linkek). Ezért nem is nevezhetem magam bloggernek. Hagyományos jegyzetíró volnék, ha úgy tetszik: 30 soros glosszátor. Ráadásul nem veszem tudomásul, hogy vissza kéne tegezni vadidegeneket, akik álnéven mutatkoznak be. Kölcsönösen kifejtettük a véleményünket, bár érvelés közben vigyáztam arra, hogy személyében senkit se bántsak meg. Egy idő után, vasárnap délután 17.55-kor kiszálltam a vitából, mert mozijegyem volt, és előtte még kiszellőztettem volna a fejem. Ki gondolta volna, hogy távollétemben még tizenkétszer szólok hozzá?

Hétfőn tanítottam Budapesttől száz kilométernyire, és csak kedden, tegnap délután vettem észre, hogy összetegeződtem a kommentelőkkel. Kioktattam, kiosztottam, lehordtam, lekezeltem, lenéztem, megdorgáltam, megleckéztettem, móresre tanítottam, ócsároltam, pellengérre állítottam, rendreutasítottam őket. Akik persze hasonló hangnemben küldtek el melegebb éghajlatra. Parázs vita kerekedett, mert valaki a popocatepetl@freemail.hu címről bejelentkezett a Blog.hu szolgáltatónál, és nevemben „társalgott” a gyanútlan kommentelőkkel. Ha politikus volnék, most karaktergyilkosságot könyvelhetnék el. De csak médiatanár vagyok, aki A hazugsággyáros című filmet minden évben levetíti az újságírással kacérkodó diákoknak.

A történet dióhéjban, hogy egy amerikai szerkesztőségben jobbnál jobb riportokkal tűnik föl egy fiatalember. Hamarosan kiderül azonban, hogy nem is léteznek a riportalanyai, és egy szó sem igaz abból, amit papírra vetett. A sokat megélt titkárnő fogalmazza meg a lényeget. Ha a főszerkesztő elvárta volna élénk képzeletű munkatársától, hogy hozzon fényképet a riportalanyokról, akkor nem kéne kanosszát járnia a nyilvánosság előtt. Magamra veszem a tanulságot. Ha több mint három évvel ezelőtt portrét is küldtem volna a Blog.hu-hoz, és a hozzászólásaim körömnyi fényképpel jelennének meg a Médianaplóban, most nem kéne beszámolni egy érdekesnek ígérkező vita elfajulásáról.