Médianapló

Médianapló - Vannak-e polgárok a polgári engedetlenséghez?

2016. március 31. 11:03 - Zöldi László

Megkezdődött a tegnap reggel történtek értelmezése. Törley Katalin budapesti franciatanárnő, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója „fantasztikus siker”-ként könyvelte el a pedagógusok nemzeti lyukasóráját. A Sonline.hu című kaposvári portál „vérszegény”-nek minősítette a somogyi megmozdulásokat.

A 444.hu című budapesti portál Tízből tíz címmel adta közre, hogy az ország legjobb gimnáziumai a tiltakozó tanárok mellé álltak. (Munkatársa nyolc fővárosi, egy Buda környéki és egyetlen vidéki tanintézményt hozott szóba, a veszprémi Lovassy gimnáziumot említette meg.) Kakuk L. Tamás, a közszolgálati Magyar Rádió műsorvezetője szerint a pedagógusok 2,1 százaléka vett részt a tegnapi munkabeszüntetésben. (Vajon honnan vette a tört számot nem egészen huszonnégy órával a történtek után?) Pukli István budapesti gimnáziumigazgató, a Tanítanék Mozgalom vezetője tárgyalni szeretne a kormányzattal. Bayer Zsolt ősfideszes újságíró válaszát nem írom körül, mert a maga egyszerűségében hat igazán: „Lófaszt ezeknek, nem tárgyalást!”

Vajon kinek van igaza? Ránéztem a térképre, melyen a Tanítanék Mozgalom tüntette föl ama iskolákat, amelyek csatlakoztak a tudósítások szerint többnyire hangulatos utcai sokadalomhoz. Az élénkpiros tintafoltok a fővárosban és környékén tömött paca képzetét keltik. A száz- és kétszázezer közti nagyvárosoknál is akad néhány színes foltocska, de minél inkább közeledik tekintetünk az ország széléhez, annál ritkábbak és kisebbek a jelek. Van néhány számunk is. Körülbelül kétszáz tantestület csatlakozott az engedetlenségi mozgalomhoz, az iskola épületéből kilépő tanárokat a Tanítanék hétezerre becsüli. Ebben azok is benne vannak, akik olyan tantestületből mentek az utcán beszélgetők, hulladékgyűjtők és faültetők közé, amely nem volt egységes.

Átnéztem a megyei napilapokat is, amelyek részletesen számoltak be a fejleményekről. A huszadiknak nevezhető Budapest és a körülötte lévő agglomeráció kivételével nem akadt olyan, ahol a csatlakozó tantestületek száma két számjegyű lett volna. Tételezzük föl a legmagasabb, kilences átlagot! Ha ezt a tizennyolc maradék megyével megszorozzuk (162), akkor reálisnak vélhető a bűvös kétszáz. Vajon sok ez, vagy kevés? 5750 iskola van Magyarországon, a következtetést az olvasókra bízom. Azt azonban mérlegelném a helyükben, amit egy jó tollú kaposvári újságíró, Szűcs Tibor ma reggeli jegyzetében így fogalmazott meg: „A polgári engedetlenséghez polgár is kell.”            

2 komment
süti beállítások módosítása