Talán nem véletlen, hogy a mai újságokban jelent meg a DUE pályázata. Egy nappal a korántsem szabad sajtó napja előtt jelentette be a Diák Újságírók Egyesülete, hogy immár huszonhatodszor keres médiamunkával kacérkodó tízen- és huszonéveseket. Hat kategóriában pályázhatnak a középiskolások, főiskolások és egyetemisták. De van egy hetedik kategória is, amelyet az én időmben még „az év felkészítő tanárának” szántak a szervezők, most viszont már „az év mentorának”. A két kifejezés ugyanezt jelenti, nekem azonban jobban tetszik a magyar.

A kiírásból kiderül, hogy az első hat kategóriában huszonöt év a felső korhatár. Március 31-ig kell beküldeni a pályamunkákat, a győzteseket pedig meghívják az országos ifjúsági sajtófesztiválra, amelyet idén a többször is átadott Várkert Bazárban rendeznek meg, ahol május 27-én kétmillió forint összértékben díjazzák a nyerteseket. 2009-ben, amikor a diák újságírók egy középiskolában tanító kolléganőt szavaztak meg e sorok írójával együtt az év médiatanárának, még a Millenárison vettük át az oklevelet. Nagyon örültem neki, mert nem az állam tüntetett ki, hanem azok, akiket a legutóbbi negyedszázadban tanítottam. Be is kereteztettem, sőt kiraktam a dolgozószoba falára, bár amióta felényi lakásba költöztem, függőleges felületre vár az asztalfiókban.

A kitüntetést annak tulajdonítottam, hogy két tanítványom is megkapta az év diák újságírója címet. Az egyik a miskolci Czehelszki Levente volt, aki publicistának ígérkezett, sorsa azonban Németországba, Luxemburgba, majd Hollandiába vitte, ahol megtanult három nyelvet. De ha egyszer hazatér, talán mégis kiteljesíti a közírói pályafutását. A másik győztes a nyíregyházi Sándor Alexandra Valéria volt, aki egyelőre itthon maradt, noha a fővárosba költözött. Ő „csak” két nyelvet tanult meg, és a névjegye szerint online kisiparosként (bloggerként, portál-szerkesztőként és műfordítóként) próbál megélni a kéziratokból.

De arról, hogy ne hatódjak meg hajdani önmagamtól és a tehetséges tanítványoktól, a DUE gondoskodott. Bizonyára valamilyen szponzori szerződés keretében személyre szabott ajándékcsomagot küldött postán. A fényes keménypapírból készült dobozból szempillát göndörítő rudacskát emeltem ki, jól megfért a ránctalanító krémmel és az egyéb szépítő szerekkel. Most, hogy egy pályázati kiírás felidézte a régi történetet, azon tűnődöm, vajon a 2009-es év médiatanárnője mihez kezdhetett a borotválkozó szerekkel.