Közeleg a szabad sajtó napja, talán ezért tűnődöm a nyilvánosság erejéről. Azt vettem észre, hogy miközben a végrehajtó hatalom uralja az országot, akadnak olyan emberei, akik illegalitásba vonultak. Bujdokolnak, dekkolnak, kushadnak, lapítanak, meghúzzák magukat, rejtőzködnek, sunnyognak. Mint például Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, Kubatov Gábor, a vezető kormánypárt alelnöke és az FTC elnöke, valamint Habony Árpád szürke eminenciás.

A villámok több mint egy esztendeje csapkodnak az Országos Roma Önkormányzat körül. Pillanatnyilag a cigányság felzárkóztatására adott közpénzből 1,6 milliárdnyi, azaz ezerhatszázszor egymillió forintot kér vissza az illetékes minisztérium. A kisebbségi önkormányzat immár harmadik elnökét fogyasztja. Az alapító pedig, a hazai cigányság államilag fölkent vezetője bujkál a nyilvánosságot képviselő újságírók elől. Hónapok óta nem láttam, nem hallottam, nem olvastam interjúját. Munkahelyére állítólag nem jár be, nehogy válaszolnia kelljen az előszobában tanyázó újságíróknak. Még azt a lehetőséget sem használja ki, hogy a kormányhoz közeli szerkesztőségek garantáltan alákérdező munkatársaival álljon szóba.

Kubatov Gábornál nem pénzt keresnek a nyilvánosság képviselői, hanem szálakat. A Fradi biztonsági szolgálatához sorolható bőrfejűek sorfala alig három hete zárta el a népszavazási kezdeményezés lehetőségét egy ellenzéki politikus elől. Minő véletlen, hogy a Fidesz mozgósítási felelőse és az FTC elnöke épp nem tartózkodott Magyarországon. Máskülönben válaszolnia kellett volna az újságírók kérdéseire. Ő ügyesebben bujkál, mint Farkas Flórián. Az idejéből telt arra, hogy az állami hírügynökséggel röviden, a Magyar Idők című kormánylappal pedig hosszabban közölje: semmi köze a Nemzeti Választási Iroda előcsarnokában történtekhez. Azzal azonban ő sem fárasztja magát, hogy saját, ráadásul hihető verzióval álljon a nyilvánosság elé.

Habony Árpád még a bujkálók mezőnyében is sajátos színfolt. Miközben milliárdos média-befektetéseket gründol, és a társasági életet tarkítja, nem tekinti magát közszereplőnek. Ezért már azt is bepereli, aki fényképet merészel készíteni róla. Az a benyomásom, hogy úgy bujkál, mint ökörszem a sövényben. Vagy hogy másik közmondást említsek, amely pontosabban írja körül a nyilvánosság elől kitérő potentátok faramuci helyzetét, lapul, mint kánya előtt a csirke. A nem igazán szabad sajtó napjához közeledve örülhetnénk a kányák apró sikerének.