Az újságíró-szemináriumon három filmet szoktunk megbeszélni. Először Az elnök embereit, amely a Watergate-botrányról készült. Aztán a Frost/Nixont, amelyben egy riporter megakadályozza a Watergate-ügybe belebukott elnök visszatérését a közéletbe. Végül A hazugsággyárost, amelyben az éppen csak éledező online szerkesztőségek az offline szerkesztőségekben elkényelmesedett újságírók körmére néznek. Most, hogy láttam a Spotlight című filmet is, a nixonost kicserélem vele.

A fővárosi bokormoziban nem a legnagyobb teremben vetítették, hanem csak egy kétszázasban, ahol heten lézengtünk. A bostoni egyházmegyében ministráló kisfiúkra és templomi kórusban éneklő kislányokra áhítozó papok leleplezése nálunk aligha számíthat kirobbanó sikerre. Holott az Oscar-díjra esélyes film tele van szakmai finomságokkal, igaz, ezek inkább csak a médiában dolgozók számára lehetnek érdekesek. Azt az ellentmondást vettem észre, hogy amit a szeminárium résztvevői szájtátva néztek, az kevésbé foglalkoztatta azokat, akik moziban látták az újságírós filmeket. Nincs ebben semmi meglepő. Amiből a médiával kacérkodó fiatalemberek rengeteget tanulhatnak, az unalmas a médiafogyasztók számára.

Miközben ültem a bokormozi foghíjas nézőtéren, a címről nem egy zseblámpa jutott az eszembe, amellyel be lehet világítani a pókhálós sarokba, hanem a tévé képernyőjéről ismert kommandósok. Tetőtől talpig feketébe öltözve, fémsisakban és golyóálló mellényben fogják egymás vállát, hogy a sötétben se szakadjanak el, a sorozatlövő géppisztolyukra szerelt pontlámpával pedig bevilágítanak a sarkokba, és ahol mozgást észlelnek, ott szétlőnek mindent. Egyre inkább az a benyomásom, mintha a tábornok-menedzserek átvitt értelemben vett kommandóst neveztek volna ki főszerkesztőnek a helyi újsághoz.

Afféle átutazót, akit New Yorkból, az országos médiahálózat központjából azért küldtek Bostonba, hogy Florida és egy nyugati parti város után rázza gatyába a katolikus fellegvár szintén példányszám-csökkenéssel küszködő lapját is. Némi tájékozódás után rájön, hogy az kecsegtetne zajos sikerrel és növekvő hirdetésbevétellel, ha a valóságfeltárásra szakosodott rovat munkatársai a pedofil papok nyomára bukkannának. Ez az a pont, amidőn az amerikai újságírós filmek végén azt firtatják a szeminárium résztvevői: kedves tanár úr, hol találnak itthon olyan szerkesztőséget, ahol a laptulajdonos fél évet ad a helyi nyilvánosságot foglalkoztató disznóság feltárására.