Médianapló

Médianapló - Katinkáék miért nem költöznek Amerikába?

2016. február 15. 10:12 - Zöldi László

Két egymást követő napon is tűnődtem a Katinka-jelenségről. A bejegyzéseket húszezren olvasták, két és félszáz komment érkezett hozzájuk. Negyvenben értesültem arról, hogy a világ legjobb úszónője és az edző-férje akár vissza is költözhet az Egyesült Államokba. Voltak, akik szerint azért, mert a Magyar Úszószövetség lehetetlenné próbálja tenni őket, de voltak olyanok is, akik kipaterolnák az eretnek házaspárt.

Nem zárható ki, hogy a magyar-amerikai pár az Egyesült Államokban köt ki. De aligha Rió előtt, mert tudomásom szerint a sportolók csak annak az országnak a színeiben indulhatnak, amelyeket az olimpia előtti két évben képviseltek. Ráadásul a kiköltözés ellentétes is a pillanatnyi szándékukkal, amelyről elég sokat tudhattunk meg a Sport TV gazdasági műsorából. A stúdióban mellettük ült Geszti Péter, a dalszövegíróként ismert reklám-szakember. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ama marketing-csoporthoz tartozik, amely az Iron Lady-brendet honosítaná meg Magyarországon.

Ha majd Hosszú Katinka befejezi a versenyszerű úszást, lehetne akár szelvényvagdosó is, aki a férjével szépecskén eléldegélne a pénzdíjas versenyeken összenyert dollárokból. Igen ám, de ők arról beszéltek, hogy azt a néhány százmillió forintot üzleti vállalkozásba fektetnék. És nem Amerikában, ahol kevésbé ismerik őket, hanem itthon, ahol ismerik a nevüket és az eredményeiket. A mozaikokból azért kezd összeállni a kép, mert Katinka a múlt hét végét Kecskeméten töltötte. Az Univer-cég 24 órás úszóversenyén vett részt.

Állítólag kétmillió forintot kapott a vendégszereplésért, amin persze lehet szörnyülködni. E sorok írója mégis inkább azt gyanítja, hogy amíg nem áll saját lábra, kinézett magának egy céget, amely feldolgozza a szűkebb pátria, Bács-Kiskun megye mezőgazdasági termékeit. Az Univer pedig nem esne kétségbe, ha a cézár salátaöntetet, a csipkebogyó lekvárt, a kecsapot, a majonézt, a mustárt, a paradicsompürét, a pirosaranyt tizenegyszeres világbajnokkal és majdani olimpiai bajnokkal adhatná el Európa szerte. A Bajáról elszármazott úszónő miért ne lehetne a Duna-Tisza közi cég arca, ha illik Lady Iron profiljába az Univer kínálata?

A legtöbb kommentelővel ellentétben nem a jó és a rossz harcának látom Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség küzdelmét, hanem két üzleti csoport összecsapásának. Mást akarnak. Az úszószövetség hasznosítaná Katinkáék hírnevét, az úszó-edző házaspár pedig a szövetség nélkül is boldogulna.          

49 komment
süti beállítások módosítása