Médianapló

Médianapló - Kövér, az elszabadult hajóágyú?

2016. január 23. 10:54 - Zöldi László

Van a kommunikációban egy szabály: a hatásosnak szánt bejelentést nem szabad überelni. Hadd érzékeltessem egy példával. Torgyán József azzal lepte meg a tévénézőket, hogy államszövetséget kellene létrehozni Lengyelországgal. Bejelentéséből logikusan következett, hogy szükség volna közös határra, ezért azt is hozzáfűzte, hogy meg kéne venni Ukrajnától Kárpátalját. Ekkor még csupán csodálkoztunk rajta, amidőn azonban azt is javasolta, hogy az MSZP ajánlja föl Magyarországot Szűz Máriának, az eredeti bejelentés közröhejbe fulladt.

A vezető kormánypárt nemrégiben kongresszust tartott. Orbán Viktor nagy bejelentésre készült, el is hangzott az áfacsökkentéssel tarkított, kétszer tízmilliós ajánlat a demográfiai helyzet gyökeres megváltoztatására. De hiába vetette be miniszterelnökünk a Fidesz új választási csodafegyverét, a CSOK-ot, ugyanezen a kongresszuson beszédet mondott a másik közjogi méltóság, Kövér László is. Az országgyűlés és a Fidesz-választmány elnöke azzal vitte el a show-t, hogy unokákat kért a „lányainktól”. (Az már csak utólagos magyarázkodás, hogy a saját lányaira gondolt - a mieinket hozta szóba.)

Elképzelhető, hogy a két bejelentés egyazon kommunikációs láncolat része lett volna. Csakhogy nem lehet mindent kiszámítani, és a második eszmefuttatás elvette a miniszterelnöki bejelentés élét. Kövér XIX. századi nőszemléletével a kormányzat ellen hangolta a magyar társadalom nagyobbik részét kitevő hölgyeket. Azóta a hadra fogható férfiakat is elgondolkoztatta, nehezményezte ugyanis, hogy már nincs sorkötelezettség. Szerencsétlen okfejtését Orbán Viktornak kellett helyre tenni, és a közvélemény nem érti, hogy a két barát, harcostárs és befolyásos politikus közül az egyik miért jött elő olyasmivel, ami a másiknak pillanatnyilag nincs ínyére.

Talán a kormányzati kommunikáció műhelyében vélték úgy, hogy a Kövér-féle harcias közelítésmód hangulatilag megalapozhatja a kiszivárogtatott alaptörvény-módosítás, a terrorveszély miatt elrendelhető szükségállapot befogadását? Lehetséges, a fejlemények mégis arról árulkodnak, hogy a várt hatás nem következett be. Épp ellenkezőleg, a fiatal férfiak közül egyre többen gondolkoznak azon, hogy itt kéne hagyni ezt az országot. Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy a kormányzati kommunikáció mégsem annyira szakszerű és hatékony. A másik meg az, hogy a vezető kormánypárt zászlóshajóján elszabadult egy bajszos ágyú. Mindenkit elsöpör a fedélzeten, köztük a kapitányt is.

komment
süti beállítások módosítása