Cikáznak a villámok Kecskemét és Szolnok között. A két várost érzékenyen érinti az oktatáspolitikai kormányzat döntése, amelynek értelmében a két főiskolát úgy szüntetik meg, hogy kétpólusú egyetemet csinálnak belőlük. Ez talán még hízeleg is a főiskolai vezetők hiúságának, bár megfordulhat a fejükben, hogy ősztől kezdve nem lesz szükség két rektorra, két apparátusra, két azonos funkciójú tanszékre. De az országgyűlés létszámát is megfelezte az Orbán-kormány, és ennek hatására, lám, egész Európa tátott szájjal figyeli, hogy milyen a színvonalas parlamenti politizálás.

Értetlenül figyelem a Bács-Kiskun megyei Petőfi Népe és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap hasábjain kibontakozó vitát. Valakik valahol azt szeretnék, ha az új egyetem Pallasz Athéné nevét viselné. Az ötlet alighanem egy fővárosi íróasztal mellett üldögélő főhivatalnok fejéből pattant ki, aki Zeusznak képzeli magát. Az ógörög főisten, ugye, férfiú létére rendhagyó körülmények között „szülte meg” a lányát. A papa fejéből teljes vértezettben kipattanó, harcias hölgy lett a bölcsesség, a művészetek és a képzés istennője. Elismerem, hogy stílszerű volna a közös egyetemet róla elnevezni, csakhogy a lokálpatrióta szolnokiak helyi hagyományból adódó névhez ragaszkodnak, a lokálpatrióta kecskemétiek pedig szintén a sajátjukhoz. Az elképzelések még csak véletlenül sem találkoznak, és a két versengő város önkormányzati testületei egyre inkább szembe kerülnek egymással.

Pedig a kölcsönösen elfogadható megoldás majd’ kiböki a vitatkozók szemét. Az egyik megye nevében rejlik a Kiskun, a másikéban a Nagykun. Ha megnézzük a történelmi térképeket, akkor a Duna-Tisza közén kirajzolódik egy testes folt Kelebiától Nagykőrösig, tőle északkeletre pedig, a Tisza középső szakasza mentén egy karcsúbb folt Szolnoktól Karcagig. Mindkét tájegységen a kunok leszármazottjai élnek, és a laza szálon összefüggő törzsi szálláshelyeket Cumaniának (Kunországnak vagy Kunságnak) nevezik a néprajzosok. A Bács-Kiskun Megyei Múzeumnak van is egy évkönyve, a Cumania, amelyből utoljára a huszonhatodik kötetet kaptam 2013-ban gyermekkori ismerősöm, Székelyné Kőrösi Ilona muzeológus jóvoltából.

Talán a szolnokiak sem bántódnak meg, ha épp egy volt kecskeméti diák javasolja a kézenfekvő megoldást, amellyel pontot lehetne tenni az áldatlan vita végére. A kecskeméti és a szolnoki főiskolából létrehozandó felsőoktatási intézményt Cumania Egyetemnek kéne keresztelni.