A Magyar Jegyzetírók Országos Szövetsége értesített arról, hogy a belépési nyilatkozatot helyettesíti egy állásfoglalás a Katinka-botrányban. Mellőztem volna, mert nem ismerem ki magam az ügyben, Ruza József jóvoltából mégis fölcsillant a csatlakozás lehetősége. A Magyar Úszószövetség volt főtitkára tegnap kifejtette az ATV stúdiójában: „Shane iparággá alakítja az úszást.”

Katinka amerikai férje, Shane Tusup edzés helyett versenyezteti a nejét, és a sokoldalú úszónő formáját nem kell kihegyezni - folyamatosan van a csúcson. A világ fölé nőttek, tavaly például Gyárfás Tamás úszóelnök szerint másfél millió dollárt kerestek. Tengeren túli marketing-felfogásuk mögött az a megfontolás rejlik, hogy az Iron Lady akkor is márkanév lesz, ha Katinka abbahagyja az úszást. Ezzel forgalmaznak majd sportszerelést, de táplálék kiegészítőket is, sőt bármilyen csúcsterméket, ami illik a profiljukhoz. Ez a profizmus ütközött az úszószövetség kisipari jellegével.

A kátéesz elnöke nem versenyeztette az ország legjobb tervezőit, hogy kiválaszthassa a 2017-es budapesti világbajnokság kabala-állatát. Megkérte egyik ismerősét, hogy barátságból rajzolja már meg a Bold-dognak elnevezett pulit, majd megkérte egyik munkatársát is, hogy öltözzön be a szerencsétlen jelmezbe, és ijesszen rá minél több gyerekre. Szintén megkérte a legjobb úszóit, hogy társadalmi munkában működjenek közre a promóciós film forgatásán. Az olvasók figyelmébe ajánlom a 2021-es világbajnokság elnyeréséhez készített három és félperces „promót”, amelynek zenéjéért nem kapott pénzt Demjén Ferenc, megszereztük viszont a 2017-es vébé rendezési jogát.

Az abszolút főszereplő, Orbán Viktor miniszterelnök bizonyára nem kért, hanem adott pénzt. Jól mutatott mellette Gyurta Dániel és Cseh László, Hosszú Katinka pedig háromszor is felvillant, összesen mintegy tíz másodpercig. Nem fenyeget ama veszély, hogy fölkérjenek vágóképnek, de olimpiai és világbajnokaink helyében eltűnődnék, vajon érdemes-e ismét részt venni a jövőre esedékes világbajnoksághoz készülő film forgatásán.

Nemcsak ízlések ütköznek, hanem szemléletek is. Az egyik képviselői csúcskategóriás, bármikor üzemeltethető termékkel kecsegtető iparágban gondolkodnak, a másikéi honfiúi-honleányi érzelmekben, társadalmi munkában és egyszeri csúcsformában. Az egyik módszert ússzák, a másikat megússzák. Az egyiket csodáljuk, ám nem szeretjük. A másikat nem kedveljük ugyan, de megszoktuk, és talán sosem kecmergünk ki belőle.