A negyvennyolc órával ezelőtt föltett bejegyzés vitát keltett ugyan az Indexen, a legérdekesebb hozzászólást mégis telefonon kaptam. Kollégám az egyik állításhoz fűzött megjegyzést. Idézte is, hogy a baloldali ellenzék két zászlóshajója, a Népszava és a Népszabadság szélnek eresztette a bloggereket, és az online-ra nyitás jegyében szűkítette az online szolgáltatásokat. A telefonáló szerint legalább az MSZP-nek kellett volna megakadályoznia azt a fránya szűkítést.

Ama példát is említette, hogy a Népszava akkor tette fizetőssé az online kiadást, amikor a választási kampányban szükség lett volna az olvasóira. Ebben igaza van, mindazonáltal pontosítanám a megjegyzését. Az állítás nem tőlem származik, csupán idéztem Bognár Lászlót, aki elemezte a digitális sajtó helyzetét. A Népszava pedig néhány hónap múlva ismét ingyenessé tette az online szolgáltatásait. Igaz, akkor már nem a baloldal állt a kormányrúdnál. A telefonáló óhaját kérdéssé alakítanám át. Vajon a legutóbbi öt-hat évben volt-e valamelyik baloldali párt abban a helyzetben, hogy érdemben befolyásolja a Népszava vagy a Népszabadság tevékenységét? Ahogy telt az idő, és osztódott a baloldali ellenzék, egyre kevésbé volt.

Ma már nem úgy működnek a baloldalhoz húzó orgánumok, hogy valamelyik pártközpontban elsütik a rajtpisztolyt, és akkor hajrá. Ennél bonyolultabb a kapcsolat, amelynek rejtelmeiben most nem is mélyülnék el. Annál inkább foglalkoztat, hogy a szétforgácsolódott baloldal pártjai miként segíthettek volna az említett és nem említett szerkesztőségeknek a viszonyításban. Mindegyik párt mögött áll valamiféle alapítvány. E szellemi háttér-intézmények a majdani összefogás reményében akkor is megbeszélhetnék a közös nevezőhöz vezető témákat, ha a kirakatban (a nyilvánosságban) egyelőre a saját arcukat mutogatják.

Voltak, vannak, és bizonyára lesznek efféle összejövetelek, arról azonban nincs tudomásom, hogy a médiáról bármikor is megvitatták volna az elképzeléseiket. Pedig ha ezt megszervezték volna, a tőlük függetlenül működő szerkesztőségek többé-kevésbé kikristályosodott médiapolitikához mérhetnék a stratégiájukat és a taktikájukat. Ha például az egyik tanácskozáson a sajtó digitalizációja került volna terítékre, magától értetődőbb volna, hogy választási kampány előtt nem érdemes fizetőssé tenni online szolgáltatásokat, és a digitális nyitás jegyében sem szokás megszabadulni az online felületen posztolóktól..