Médianapló

Médianapló - Szanyi jelez

2015. december 29. 11:01 - Zöldi László

Sokan az MSZP fenegyerekének tartják. Azok közé tartozom, akik nemcsak a hibáit, hanem az erényeit is számon tartják. A politikai mezőnyben Szanyi Tibor alighanem az egyedüli, aki hibátlanul aknázza ki a digitális kapcsolatban rejlő lehetőségeket. Mesterien tartja kézben követőit a Facebook-on; ügyesen tereli a vitát számára kedvező mederbe, szinte ujjai köré csavarja a kommentelőket. A Tumbirral ugyanez a helyzet, e rövid műfajban verhetetlen. Az internetes jelenlétnek a kapcsolattartáson kívül van még egy előnye, ő határozhatja meg a bejegyzések formáját is.

E gyakorlat akkor fordul a visszájára, amikor a digitális térből kimerészkedik a papíralapú nyilvánosságba, ahol a magyar nyelvtan szabályai érvényesek. Tavaly tavasszal volt olyan újságoldalnyi terjedelmű cikke a Népszavában, amelyben 49 hibát húztam alá. Akkor vettem észre, hogy milyen könnyedén bánik az írásjelekkel. Ehhez képest valóságos felüdülésnek hat a Népszabadság tegnapi számában megjelent Baloldali hazafiság, mindössze harminc hibát találtam benne. Bár közülük tizenhat azokra a fránya írásjelekre vezethető vissza. Hat inkább stiláris gond, három a nyomtatott sajtóban szokatlan rövidítés. Négy a fölösleges szó, például itt van ez a jelzős szerkezet: „hermetikus kerítés”. Van olyan kerítés, amely nem hermetikusan zár? Egy pedig a vesszőhiba - ez az, amiben talán a legtöbbet fejlődött Szanyi Tibor.

De visszatérve az írásjelekre, íme, egy mondat: „Számomra nagy talány, hogy ezt ki és miből fizeti?” A cikkíró kijelentette valamiről, hogy talány. A ’nagy’ fölösleges, de ez most mellékes, mert a szerző hiába kérdez valamit a mondat második felében, a megállapításnak indult eszmefuttatás végére pontot kellett volna biggyesztenie. Ami pedig a tizenkétszer fölöslegesen használt felkiáltójelet illeti, „A tőke bizony így működik!” vagy az „Ez tényleg náci tempó!” szintén kijelentést tartalmaz, ezért a szerző megelégedhetett volna egy iciri-piciri ponttal is.

A kéziratokat szerkesztők gondozzák persze, és óhatatlanul felötlik a Szanyi-cikkeket „gondozók” felelőssége is. A két hasonló terjedelmű írás között érdekes összefüggés fedezhető fel: az első hasábon alig található hiba, ekkor a szerkesztők még tollal vagy ceruzával a kezükben javíthatták. Aztán letették az írószert, és mintha szabadjára engedték volna a helyesírás keretei közt rakoncátlankodó politikust. Hadd mutassa meg az olvasóknak, hogy mi vár rájuk, ha elenyészik majd az újságpapírra nyomtatott sajtó.

10 komment
süti beállítások módosítása