A hazai médiafelületek tele vannak egy állami hirdetéssel. Az újdonsült propagandaminisztérium juttatta el tévékhez, papír alapú újságokhoz, internetes portálokhoz.

Az első részében térkép tűnik fel, rajta Európa, tőle délre látható Afrika északi partja és a Közel-Kelet is, leginkább onnan jönnek a menekültek. Sötét földrészünkön kisebb-nagyobb pontok villannak föl, jelezve az „illegális migránsok” tartózkodását. A kellemes hangú bemondó pedig közli, hogy tizenkét másodperceként érkeznek. (A jobb felső sarokban óra is mutatja a hosszabb villanásnyi időt.) A harmadik részben szintén a bemondó olvassa föl, hogy Magyarország kormánya nemet mond a kötelező betelepítési kvótára. Az üzenet tartalmáról megvan a véleményem, de most az foglalkoztat, ami a két rész közt hallható és olvasható.

Orbán Viktor mondja: „Semmiféle ideológia vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat!” Azt a hitelesítő módszert, amidőn egy közismert személyiség hangját játsszák be, hangharapásnak nevezik a kommunikációs szakmában. Ennél azonban érdekesebb, hogy nyomatékul olvasható is a szöveg: „Semmiféle ideológia, vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat!” Az ’ideológia’ után, a ’vagy’ elé valaki egy vesszőt biggyesztett.

Az általános iskola ötödik vagy hatodik osztályában azt tanultam Radnai Antalné kecskeméti magyartanárnőtől, hogy a vagy elé nem kell kitenni a vesszőt, ha mondatrészeket választ el. S hogy zsenge fejjel is megértsük az összefüggést, hozzáfűzte: akkor viszont ki kell tenni azt a fránya vesszőt, ha a vagy tagmondatokat választ el az összetett mondatban. Azt is kifejtette, hogy ugyanez a helyzet az és-sel: ha mondatrészeket köt össze, nem kell elé kitenni a vesszőt, de ha tagmondatokat, akkor ki kell tenni. Ezt egy életre megjegyeztem, sőt a vesszőparipám lett. Bizonyára hasznukra válik ama fiatalembereknek is, akiket újságírásra tanítottam a legutóbbi negyedszázadban (vannak vagy négy-ötezren).

Aki egy reklámügynökség munkatársaként fogalmazta meg a mélyen szántó kormányzati üzenetet, aligha tartozik a tanítványaim közé. Egyébként nem őt hibáztatom. Ő csak nem tanulta meg, amit szövegíróként illene tudnia. Igen ám, de az állami reklámszöveget megrendelte, elolvasta, elfogadta, és az érte járó pénzt átutalta valaki. Most pedig napjában rengetegszer jelenik meg fizetett hirdetésként - százmilliókért vesszőhibával.