Sejtettem, hogy folytatódik a siófoki botrány körüli vita. Igaza van Rab Lászlónak, a Népszabadság mai vezércikk-írójának: azzal, hogy a volt polgármester fölkapta a fejvizet, egy kétes lakásügy körüli cirkusz kikerült a nyilvánosságba. Eleinte csupán tizenhárman osztották meg a házeladás körülményeit firtató Facebook-bejegyzést, a rabosításuk után azonban további ezerhatszázan választották a közösségi oldal nyilvánosságát, és ez már országos üggyé emelte a kérdést. Vajon meddig mehetünk el a véleményünk kinyilvánításában?

Kollégám szerint a Facebook-bejegyzés magánközlemény. Néhány száz ember tartozik az ismeretségi körünkbe, és nem történik más, mint megosztunk velük egy véleményt. Olyan ez - írja -, mintha a piacon beszélgetnénk a haverokkal. Életszerű az okfejtése, csakhogy értelmezésével párhuzamosan érkezett egy link is az egyik tanítványomtól. Északkelet-Magyarországon él, újságíróként dolgozik, és elküldte a Szabolcs Online december 3-i számában megjelent interjúrészletet. Dr. Hajzer László közismert nyíregyházi ügyvéd fejtette ki álláspontját egy másik ügyről, amely szintén nagy port kavart. (Emlékeztetőül: a tatai polgármester kétségbe vont házeladás miatt perelte be egy Facebook-bejegyzés kommentelőjét. Már bírósági ítélet is született, a legenyhébb büntetést kapta a hozzászóló, a megrovást, bár tízezer forintot fizetnie kell.)

Ama bizonyos ügyvéd ezt nyilatkozta: „A közösségi oldalra kikerülő vélemény nyilvános közlésnek tekinthető, ezért tartalma számon is kérhető.” Nem föltétlenül ütött a hasára, inkább tárgyalótermi tapasztalatait fogalmazta meg. 2015 Magyarországán van tehát egy figyelemre méltó értelmezés arról, hogy ami a közösségi oldalra kikerül, az magánközlemény. Másrészt ezzel ellentétes rendőrségi, ügyészségi és bírósági gyakorlatról számol be egy ügyvéd. Mi pedig azon tűnődhetünk, hogy immár egy Facebook-bejegyzés, egy komment és néhány megosztás nyomán közösségi oldalra merészkedett embereket fényképeztek le, ráadásul ujjlenyomatot is vettek tőlük.

A hatalom jelenlegi birtokosai hatodik éve majdnem mindent az ellenőrzésük alatt tartanak - kivéve a digitális teret. Eddig az összes kezdeményezésük kudarcot vallott. Vagy azért, mert a netadó azokat is kivitte az utcára, akik egyébként a kormánypártokra szoktak szavazni. Vagy pedig azért, mert még mindig akadnak rendőrök, ügyészek és főleg bírók, akik másként gondolkodnak a világháló használatáról.