Mészáros Antónia az ATV stúdiójában megsorozta a volt miniszterelnököt. Medgyessy Péter a politikusok úriemberi vonulatába tartozik, de amikor a Szabad szemmel műsorvezetője a D/209-es ügy és az SZDSZ-hez köthető korrupciós szál után a legutóbbi megnyilatkozását is számon kérte rajta, elveszítette a türelmét, és ezt találta mondani: „Ez most megint egy barátságtalan kérdés.” Megjegyzése az ő finom modorában durva sértésnek számít. Vajon mi válthatta ki?

Több mint két évtizede, hogy hétről hétre kér tőlem szerkesztőség ütős mondatokat a közéleti szereplőktől. Ez adta az ötletet, hogy összegyűjtsem az újságírók kérdéseit minősítő megjegyzéseket. Van belőlük vagy kétszáz, minden ötödik volt vagy jelenlegi miniszterelnöktől származik. Azért említem éppen őket, mert a végrehajtó hatalom feje a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Amíg hivatalban van, orákulumnak tekintik az újságírók, de ha már nincs hivatalban, hébe-hóba akkor is kikérik a véleményét.

A negyven minősítés között akad durván és finoman elutasító, ironikusan lekezelő, őszintén dicsérő, még látszólag alázatos is. A hangvételbeli sokféleség mit sem változtat azon, hogy a kormányfők nyilvánosságszemlélete hiányos. Sem hivatali idejük előtt, sem alatta, sem pedig utána nem tanulták meg, hogy nem illik minősíteni a kérdést vagy a kérdezőt. Ez nemcsak udvariatlanság, hanem butaság is. A polgári demokráciában előbb-utóbb megbukik a miniszterelnök, és mert megszokta a nyilvánosság érdeklődését, nem mindegy, hogy távozása után az újságírók kikérik-e még a véleményét.

Medgyessy Péter a három kérdésből az elsőre úgy válaszolt, mint aki készült rá. Miközben a másodikat hallgatta, néhány másodpercre zavarba jött, majd azzal vágta ki magát, hogy ő nem az SZDSZ korrupciós ügyeiről beszélt a lemondása előtt, hanem hogy az SZDSZ-nek is voltak korrupciós ügyei. (Lehet, hogy 2004-ben így gondolta, de nem így mondta). A harmadik kérdésre kiborult ugyan, gyakorolt azonban némi önkritikát. Már nem tett egyenlőségjelet a szociálliberális és a jelenlegi kormány korrupciós gyakorlata közé.

Sok száz interjút készítettem, és néhány ezret szerkesztettem is - ismerem az interjúalany szorult helyzetét. Akik közel állnak hozzá, vagy akiknek ad a véleményére, esetleg függ is tőlük, azt kifogásolják, amit mondott. Ilyenkor csúszik ki a száján, hogy az újságíró torzította el a mondandóját. Mindössze néhány szó az elhárítás, de közben látni, hogy zavar ül ki az arcára.