Újságíró kollégám azt kérdezte, miért utálom Tóbiás Józsefet. Azért lepődtem meg, mert nem táplálok érzelmeket a politikusok iránt. Úgy nézem őket, mintha dunsztos üvegben nyüzsögnének, és egymás hátára másznának. Azt persze elismerem, hogy e szakmai rovatban pedzegettem, vajon az MSZP jelenlegi elnöke alkalmas-e a nyilvános szereplésre. Hadd válaszoljak erre némi kitérővel.

Orbán Viktor huszonnégy órán belül két beszedet is mondott a határon túlról érkezett vendégeknek. A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén felvázolta politikáját a Nyugatról jövőknek, ám az úgynevezett migránsokhoz fűződő viszony taglalása közben nem hozta szóba, hogy azért sem akar megtűrni határainkon belül muszlim bevándorlókat, mert bizonyos szakmákban a munkaerő pótlását határon túli magyarok alkalmazásával képzeli el. Másnap viszont, a Magyar Állandó Értekezleten a környező országokból érkezettek előtt utalt arra, hogy az anyaország gazdasági teljesítménye épp a romániai, szerbiai, horvátországi szlovéniai, szlovákiai és ukrajnai magyarok révén fokozható. Bár az összefüggés kibontását nem vitte túlzásba, megtette ezt helyette Rogán Antal és Lázár János, akik más fórumokon nem hagytak kétséget a kormány szándéka felől.

Az ellenzéki pártok közül a tíz százalék körüli MSZP fölismerte a témában rejlő lehetőséget. Valószínűleg ki is dolgozta a választ, mert amidőn elnöke a nyilvánosság elé állt, mondandóját mintha a szülőföldön maradásra építette volna. A kormánypárti rádiók és tévék éltek a hangharapás hitelesítő eszközével, és ugyanazt a mondatot emelték ki Tóbiás saját hangjával, jellegzetes szófűzésével. Íme: a fejlesztési program „alapvető célja a megmaradás, a jövő generációjának a Kárpát-medencében lévő biztonságos és egzisztenciálisan megélhetést nyújtó programjának legyen a feltételrendszere”. Többszöri meghallgatás után sikerült végre betűhíven idejegyezni az elhangzott szöveget.

A miniszterelnök és legközvetlenebb munkatársai azzal szoktak érvelni a szűkebb nyilvánosság előtt, hogy a nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem értő albánok, afgánok és szírek helyett a határ másik oldaláról érkező magyarok segítségével tömnék be a munkaerő-piacon tátongó réseket. Álláspontjukhoz képest rokonszenves volna, ha politikai ellenfele, Tóbiás József feltételezésem szerint arra akarta volna buzdítani a határon túli magyarokat, hogy otthon, a szülőföldjükön boldoguljanak. Egyre több jel utal azonban arra, hogy képtelen megfogalmazni azt, amit gondol (vagy amit szakértői a szájába adnak).