A szakmai berkekből kiszűrődik, hogy a politikára szakosodott újságírók sikeresnek könyvelik el a Lázár-féle sajtótájékoztatókat. Ennél sokkal többet nem tudok a Kormányinfónak becézett jelenségről. Az viszont tévénézőként gyakran tapasztalható, hogy Lázár János jó kommunikátor.

Általában keresztnevén szólítja a kérdezőket, ami arra vall, hogy számon tartja a parlamentben sertepertélő újságírókat. Nem hiszi magát tévedhetetlennek, és ha valamire nem képes kapásból válaszolni, megígéri, hogy utánanéz a témának, a következő csütörtökön pedig be is tartja az ígéretét. Inkább csak azt rónám föl neki, hogy hatásvadász. Miközben beszél, jár a tekintete, és figyeli, milyen hatást vált ki egyik-másik ironikusnak szánt megjegyzése. Tegnap délután egy órányit láttam a sajtótájékoztatóból, és alkalom adódott tanulmányozni a kancelláriaminiszter arcát. Körülbelül ötvenöt percig őt pásztázta a kamera.

A tévés adásrendező néhányszor bevágta ugyan a mellette álldogáló kormány-szóvivő, Kovács Zoltán marcona ábrázatát is, az újságírók azonban arctalan tömegnek hatottak. Egy másodpercig sem láttuk őket, csupán a hangjukat hallottuk. Ez azért jelzi, hogy a végrehajtó hatalom miként vélekedik a nyilvánosság képviselőiről. Sok jel utal arra, hogy szükséges rossznak véli őket, afféle közvetítő közegnek, amelynek révén eljuthatnak üzenetei a választópolgárokhoz. E közegnek nincs arca, csupán hangjai, hangsúlyai lehetnek. Ezt a felfogást teszi elviselhetővé egy kormányzati tényező, a csütörtöki sajtótájékoztatók ügyesen kommunikáló főszereplője.

Azt vettem észre, hogy az újságírók magázzák Lázár Jánost. Talán mert távolságot tartanak tőle. S mert a miniszterelnökséget vezető politikus is távolságot tart tőlük, visszamagázza őket. Az is elképzelhető, hogy az újságírók az intézményt látják benne, és ha magánemberként esetleg pertuban vannak is vele, a nyilvánosság előtt önözéssel tisztelik meg a hivatalát. Csakhogy az imént pontatlanul fogalmaztam, mert ama bizonyos hatvan percből mintegy százhúsz másodpercig mégis látszott a magyar újságíró társadalom. Fiala János testesítette meg.

A rádióriporter értelmesen fűzte egymáshoz a szavakat, és nem is kérdezett butaságokat egy számomra ismeretlen, bár a kormány számára bizonyára fontos műsor, a Kelj fel Jancsi! nevében. Ő volt az egyedüli a nyilvánosság meghívott képviselői közül, aki letegezte a főminisztert és a mellette álldogáló államtitkárt. Talán ezzel érdemelte ki, hogy őt mutatta is a kamera.