A tegnapi bejegyzéshez kiegészítés érkezett. Föltehetően Somogy megyéből küldött valaki néhány szavas villámsürgönyt, mellékelt azonban hozzá egy figyelemre méltó linket is. A Somogyi Hírlap egyik 2002-es számából való cikkről azért nem írhatok pontosabban, mert szkennelés közben fölülről és alulról lemaradt a megjelenés dátuma, illetve az újságíró neve. Csupán annyi állapítható meg róla, hogy decemberben látott napvilágot.

Arról van szó benne, hogy közvetlenül a második világháború után több vándorcirkusz is járta az országot. Közülük az egyik, az Antalek-féle Kaposvárott lépett föl, és az volt a szenzációja, hogy medvét állított ki a porondra, vele kellett megküzdenie valakinek a közönség soraiból. A győzelem díja, 50 dollár jelentős motiváló eszköz lehetett a millpengős korszakban. Ha egy közalkalmazott aznap nem költötte lisztre, cukorra és zsírra a fizetését, másnap már gyufát sem vehetett belőle. Jelentkezett is egy termetes fiatalember, akiről a helybéliek tudták, hogy a Kaposvári MTE nehézsúlyú birkózója. Mármarosi János rövid tusakodás után két vállra fektette a Zebulon névre hallgató medvét. A cirkuszigazgató visszavágóra szólította föl a birkózót, aki el is ment a másnapi előadásra, ám Zebulon keresztülhúzta a számítását. Elszakította a láncot, és kivágtatott a porondról.

A sztori ugyanolyan regényesnek mondható, mint a tegnapi bejegyzésben felsoroltak. Egy legenda olvasmányos részei. Valójában a cirkuszok beidomított, de az artistamutatványokból már kiöregedett medvéjét megszerették az érzelmes igazgatók, és nem akartak túladni rajta. Egyikük kitalálta, még a XX. század elején, hogy aktivizálja a közönséget, hátha akad jelentkező a birkózásra. Később, a két világháború között ezt a rendhagyó párviadalt fejlesztette (erő)művészi tökélyre Radu Lukács, a Czája Cirkusz sztárja, akinek a sorsáról tegnap tűnődtem. Csakhogy a Máramarosi medve címmel kiérdemesült pankrátor 1945 után már alig mozdult ki a budapesti (újlipótvárosi) faesztergályos műhelyéből, és a haknizó társulatoknak a közönség soraiból kellett őt pótolniuk.

Antalek igazgató úrnak nem föltétlenül. Bár nem vonom kétségbe, hogy a cikkbéli párviadal megtörténhetett, mégis gyanúra ad okot, hogy a kaposvári birkózót Mármarosi Jánosnak hívja a szerző. A vezetéknév akár arra is utalhat, hogy a vándorcirkusz által szerződtetett pankrátorral folytatódott a Máramarosi medve-jelenség, csak éppen az őt megtestesítő erőművész, Radu Lukács nélkül.