Több mint egy éve lakom itt, azóta ismerkedem a környékkel. A közelben nevelkedett Kulcsár István kollégám, akinek emlékiratában olvastam egy érdekes mondatot: „Az állítólagos Radu Lukácsot a fölöttébb félelmetes Máramarosi medve címmel konferálták be a mérkőzések előtt, iskolába menet felidéztük, hogy a cégtábla szerint Lukács Lászlónak hívják, és kárpitos műhelye van az újlipótvárosi Csanády utcában.” Nocsak. Házunkkal szemben rendezkedett be a mozgáskorlátozottak országos szövetsége, és a leírás az ő helyiségükre illik, valószínűleg ott készíthetett sezlonokat és foteleket a híres erőművész.

Annyit tudtam róla, hogy a Czája Cirkusz sztárja volt a két világháború között. Arra viszont a világháló egyik szócikke utalt, hogy ha épp nem volt kéznél az ifjú Alfonzó, aki a múlt század harmincas éveiben szintén pankrátorként kereste a kenyerét, Czája igazgató medvét küldött a porondra. A termetes állat körmeire kesztyűt húztak, a 120 kilós Radu Lukácsnak ezért sikerült két vállra fektetnie. A kiéhezett győztes falatozni kezdett a porond mögött, amikor észrevette, hogy a medve sóvárogva nézi a fazékból kikandikáló szilvásgombócokat. Megosztozott rajtuk a „kollégával”. Ilyen és ehhez hasonló történetekkel állítottam be Fuchs úrhoz, a szemközti házsor egyik pinceműhelyében dolgozó faesztergályoshoz. Hetvenöt éve él itt, hátha hallott valamit az erőművészről.

„Csakugyan a híres díjbirkózóé volt a sarki kárpitos műhely?” Csodálkozva kérdezett vissza: „Miért lett volna az övé? A Spitz bácsié volt. Lukács László faműves itt esztergált.” És a kályha melleti falra mutatott. „Nézze csak, ott a fényképe!” A bekeretezett, enyhén fűrészporos felvételen ötven körüli, szigorú tekintetű polgár húzta ki magát sötét zakóban és kifogástalanul megkötött nyakkendőben. Inkább iparosnak nézett ki, mint díjbirkózónak. Fuchs úrnak azonban albuma is akadt, dresszben feszített a dagadó izmú erőművész. Kiderült, hogy mesélő kedvű kalauzom nála szabadult föl, sőt az ipart is tőle örökölte.

Itthon újra megnéztem a világhálót, vajon más címszó alatt található-e még valami az ország legerősebb iparosáról. Egy hajóépítő blogjában leltem a jellemző történetre, amit a szerző is mástól hallott, ezért a hitelességéért nem kezeskedem. A hajdani díjbirkózó már a nyolcvanas éveit taposta, amidőn egy fiatalember szemtelenkedett vele a mozgásba lendült buszon. Máramaros nyugalmazott medvéje széthúzta a harmonikás ajtót, és kilógatta a fölhevült fickót, hadd hűljön le.