Tegnap ülésezett a magyar szocialisták kongresszusa. A fejleményekről szivárognak az információk, és kirajzolódik belőlük, hogy sem palotaforradalom nem ment végbe, ahogy a belső ellenzék feltételezte, sem mérföldkő nem lett az összejövetel, ahogy a pártelnök vizionálta. A legrosszabb történt: nem történt semmi. Sikerült elodázni a döntést.

Pungor András a 168 Óra című hetilap legutóbbi számában arról számolt be, hogy a neki névtelenül nyilatkozó szocialista politikusok „azt hajtogatták: az MSZP egyik nagy baja, hogy még önmagának sem tudja beismerni, elvesztette nagypártiságát.” Majd körülnézett a pesti Nagykörút körgangos bérházában, amelynek földszinti lakásába bejegyeztette magát az MSZP elnöksége, és hozzáfűzte: „Hát, ezzel az apró irodával most ezt is megteszi.” A szocialisták nemrégiben kétségkívül fel- és beismerték, hogy rosszul döntöttek, amidőn a nagyságot és korszerűséget jelképező Jókai utcai székházban rendezkedtek be. Nem azért mondom, de ezt már akkor megjósoltam, amikor még híre-hamva sem volt a választási vereségnek. A véletlen úgy hozta ugyanis, hogy a kilencvenes évek közepén ugyanabban az épületben dolgoztam. A szegedi egyetem kihelyezett tagozata bérelt két emeletet egy ágazati szakszervezettől, és a szocreál stílusú, ódon hangulatú épület már felsőoktatási intézménynek sem vált be.

A szocialisták hiába építették át, semmit sem változtathattak azon, hogy a parkolás megoldhatatlannak bizonyult, és biztonsági szempontból sem lehetett szerencsés választás a belvárosi irodaház. A párt elnöksége most, néhány évnyi késéssel ugyanerre a következtetésre jutott - miután a kétmilliárdos adósság beszűkítette a cselekvési lehetőségeit. Egyébként pedig a jelenlegi elnök, Tóbiás József néhány héttel a megválasztása után kijelentette a Politikatörténeti Intézet egyik konferenciáján: „Meg kell értenie az MSZP-nek, hogy nem nagy párt.” (Népszava, 2014. június 20.)

Igaz, hogy a ’kis’ jelzőt nem használta. Az is igaz, hogy a pártja azóta tovább töpörödött. De tizenhét hónapja még reménykedhettünk abban, hogy a realitásérzékről árulkodó kijelentés szellemében politizálnak majd a magyar szocialisták. Csakhogy immár ő és vezetőtársai a világ minden kincséért ki nem ejtenének a szájukon hasonló hangvételű mondatot. Bár a fene tudja. Ha valaki kifizetné helyettük az adósságot, talán még a nagyságot és korszerűséget jelképező székházzal is megbarátkoznának a Jókai utcában.