A hét legérdekesebb megjegyzése Kósa Lajos nevéhez fűződik. A Fidesz újdonsült parlamenti frakcióvezetője a Magyar Rádió hétfői műsorában kifejtette, hogy az ellenzékre nem érdemes odafigyelni, „A kormánynak nem kell szerveznie az ellenzéket.” Az idézőjeles mondat azért késztet tűnődésre, mert néhány nappal korábban, az ATV Esti kommentár című műsorában Nagy Csaba, a 168 Óra Online főszerkesztője kijelentette: „Orbán mostantól kezdve kijelöli az ellenzék vezetőit is.” Arra utalt, hogy a miniszterelnök megdicsérte Hiller Istvánt, mondván, hogy a szocialista politikusban mocorog valami, ami nemzeti érzésnek nevezhető.

Nem becsülném le Orbán régi harcostársát. Mielőtt Kósa Lajos frakcióvezetésre adta volna a fejét, a Fidesz ügyvezető alelnökeként elég közel volt a tűzhöz, hogy Nagy Csabánál jobban ismerje a kormánypárt belső viszonyait. Mégis az újságíró értelmezését fogadnám el, bár abban vitatkoznék vele, hogy Orbán Viktor csak mostanában kacérkodik a baloldal, szűkebb értelemben az MSZP irányításával. Ebbéli szándékát nem veri ugyan nagydobra, de mióta másodszor alakított kormányt, foglalkoztatja a kérdés, vajon miként formálhatná saját képére az országot. Ahhoz pedig, hogy a rendszerét ne nevezhessük diktatúrának, szüksége van (ország)háziasított ellenzékre.

Ha megyei napilapnak nyilatkozott, vagy szűkebb körben fogalmazott, nem egyszer beszélt arról, hogy miként képzeli el a baloldali ellenzékét. S mert eszményképe gróf Bethlen István, víziója kísértetiesen hasonlít arra, ami Bethlen-Peyer paktumként vonult be a tankönyvekbe. 1921 végén Bethlen miniszterelnök arról állapodott meg Peyer Károllyal, hogy a magyar szociáldemokraták nem szerveznek sztrájkokat, békén hagyják a közalkalmazottakat és a vidéki (falusi) Magyarországot. Ennek fejében a szocdemek bekerülhettek a parlamentbe, és demokratikus látszatot kölcsönözhettek a Horthyról elnevezett rendszernek.

Ha volna bizonyítékom az Orbán-Tóbiás paktumra, most hasonló megegyezésről tűnődnék. Valószínűbb azonban, hogy az Országházban csücsülő szocialista politikusoknak csupán erejük nincs a sztrájkszervezéshez, a közalkalmazottak és más hivatásrendek érdekképviseletéhez. A vidéki Magyarországon pedig annyira elveszítették társadalmi bázisukat, hogy gyöngeségükkel valamiféle paktum látszatát keltik. Ami persze akár még tető - bocsánat: parlamenti kupola - alá is hozható, ha az MSZP vezetéséért vívott harcban a miniszterelnök kedvezményezettje győz.