A tegnapi bejegyzés utóélete nem mondható változatosnak. Egy Facebook-on megosztó hölgy bírósági kálváriája megihletett két jogászt, akik a tizenhárom hozzászólásból tízet elpazaroltak. Miközben dühödten győzködték egymást, rémálomnak hatott a jogászkodásuk, mert ugyanazt az ügyet merőben ellentétesen ítélték meg. De csak ezért a tanulságért nem folytatnám a tegnapi témát. Van azonban még valami, amit érdemes megjegyezni.

Ha a digitális cikkben utalás is található, rá szoktam kattintani. Most kiderült, hogy a tatabányai 24 Óra online kiadásában megjelent írás eredetileg a VS.hu nevű portálon látott napvilágot. A területileg illetékes újság vasárnapi ügyeletese semmit sem tett hozzá, igaz, nem is vett el belőle. Csupán fölfedezte, hogy van egy környékbeli téma, amellyel megkínálható az olvasó. Munkájából hiányzott a tevékenységét élvezhetővé varázsló értéktöbblet. Holott ha autóval átruccant volna a szerkesztőségtől néhány percnyire lévő kisvárosba, olyasmit is megtudhatott volna, ami nincs benne a VS.hu egyébként korrekt cikkében.

Egyre gyakrabban veszem észre a szakmai kényelmesség jeleit. Akár csak tapasztalt kollégám, aki a minap arra hívta föl a figyelmem, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregbe érkezett Balog Zoltán, és ellátogatott Mátészalkára is, a megye második legnagyobb városába. Az emberi erőforrás miniszter ottani programjáról beszámolt ugyan a nyíregyházi Kelet-Magyarország, de nem saját tudósításból, hanem a Magyar Távirati Irodájáéból. Félő, hogy a rutineljárás már nem írható a hétvégi ügyelet rovására.

Szemünk előtt játszódik le a bezápulás folyamata. Első lépésben a smucig külföldi menedzserek közölték a tudósítói hálózat tagjaival, hogy nem tudnak fizetni nekik, érjék be azzal, hogy megjelenik a nevük. De mert így is adódtak költségek, a második lépésben leépítették a hálózatot is. Mára néhány megyében hasonló rendszer alakult ki, mint ami veszteségessé tette az országos lapokat, amelyek a tudósítói hálózat megszüntetése után országosból Budapest környékivé szűkültek. A fővárosi agglomeráción túl történtekről alig adnak hírt, ezért az ország túlnyomó részében nem is lehet eladni őket. A megyékben Budapest vízfej-szerepét a megyeszékhely tölti be. A tőle távolabb élők miért vegyék meg a megyei napilapot, ha a szerkesztőség lemondott róluk? Vagy ami egyenlő ezzel, saját tudósító híján az állami hírügynökség színtelen, szagtalan beszámolóját közli. Abból ugyanis nem lehet baj.