Sztrapák Ferenc volt az első újságíró, akit még kecskeméti gimnazistaként ismertem meg. Mielőtt nyugdíjba ment volna a 24 Óra című tatabányai napilap főszerkesztői székéből, meglátogattam. A közeli kisvárosba, Tatára autóztunk, hogy megmutassa hangulatos lakhelyét. A Fürdő utca és a Malom köz sarkán mesélte el, hogy az egyemeletes, kontyolt nyeregtetős Wágner-ház az egyik legrégibb épület. E hajdani malom bukkant föl tegnap az említett napilapban.

Online változata, a Kemma.hu adta hírül, hogy javában zajlik a Wágner-ház körüli purparlé. Idestova másfél évtizede, hogy az önkormányzat eladta az üresen álló épületet, amelyet az új tulajdonos kipofozott, és a polgármesteri hivatal visszabérelt tőle. Ezt úgy értelmezte valaki, hogy a városi képviselők rosszul sáfárkodtak az önkormányzat vagyonával, és véleményét föltette a Facebook üzenőfalára. Mire a polgármesteri hivatal bejelentette, hogy aki megosztja a hozzászólást, azt bepereli. Egy hölgy talán nem olvasta a közleményt, és gyanútlanul megosztotta digitális ismerőseivel az elmarasztaló álláspontot.

Jelenleg ott tart az ügy, hogy a bíróság sérelmi díjat állapított meg, a megosztónak 50-50 ezer forintot kéne fizetni az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak. Az alperes föllebbezett, és másodfokon tízezer forintra olvadt a sérelmi díj, amely csupán az önkormányzatnak jár. Tulajdonképpen olcsón úszta meg, az eset azonban túlmutat önmagán. Tudtommal magyar bíróság most alkalmazta először a március 15-e óta hatályos Polgári törvénykönyv ide vonatkozó passzusát. A régi és az új PTK közti különbséget abban vélem fölfedezni, hogy régen a jó hírnév megsértéséért kártérítés dukált, most viszont a sérelmi díjat nem nevezik kártérítésnek, mert már nem kell megítélni, hogy a felperesnek milyen kára származott a jó hírnév megsértéséből, elég a jogsértést megállapítani.

Márpedig ha így van, akkor beláthatatlan lehetőségek nyílnak a pereskedők előtt. Nemcsak a bloggereket és a kommentelőket vihetik a bíróság elé, hanem a megosztókat is. E szakmai rovat szerzőjeként gyakran érzem, hogy az álneves kommentelők közül valaki megsérti a jó hírnévhez fűződő jogomat bárdolatlan, személyeskedő hozzászólásával. Mindazonáltal a szólásszabadság korlátozásának tartanám, ha hajdani gimnazista társamat Kecskemétről vagy egykori tanítványomat Ajak községből azért sarcolná a bíróság akár csak tízezer forintra is, mert digitális ismerőseivel gyanútlanul osztotta meg valamelyik jegyzetemet.