Nem öröm, ha az ember fölfedezi magában az előítéletet. Hajnali három körül kibotorkáltam a dolgozószobába, és egy cédulára írtam azt, amit a közszolgálati rádióban hallottam: „Európa vagy visszatér a keresztény gyökereihez, vagy iszlám lesz.” Hallomás után pedig így írtam le az interjúalany nevét: „Győrffy Károly”, két f-fel és ipszilonnal. Reggel aztán, amikor a világhálón utánanéztem az illetőnek, rájöttem, hogy simán Győrfi.

Kiderült róla, hogy mielőtt megírta volna a Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvet, vegyészmérnöki diplomát szerzett, és a gazdasági diplomáciában dolgozott, föltehetően iszlám országokban is. Majd csatlakozott az óbudai evangélikusok közösségéhez, és megválasztották a gyülekezet világi vezetőjének. Feltűnt, hogy a könyvével elég sokat foglalkoztak az úgynevezett jobboldali sajtóban. Olvastam róla lelkesült és fanyalgó cikkeket is, bár a recenzensek inkább csak tájékoztatták az érdeklődőket, a mélyebben szántó elemzések még váratnak magukra.

A huszonöt perces interjúban Győrfi úr az iszlám világban üldözött keresztényeket igyekezett elhelyezni a történelmi összefüggésekben. Azt fejtegette, hogy ha a múlt évszázadban volt örmény és zsidó holokauszt, akkor ezekben az években van keresztény holokauszt is - és sorolta a rémisztő eseteket, amelyekből becsléses általánosításokra jutott. Csakhogy hibádzott valami az okfejtésben. Annak idején a hispán félszigeten az iszlám hitű mórok vallási türelmet tanúsítottak, jól megvoltak például a keresztény Európában üldözött zsidókkal. Majd miután a spanyol uralkodó visszaszorította őket Afrikába, az inkvizíció irtani kezdte a zsidókat. Akiknek sikerült elmenekülniük, leginkább Duna menti kikötővárosokba húzódtak - török fennhatóság alá.

Magyar eleink pedig a Kárpát-medencében másfél évszázadig nyögték a török igát, az oszmán megszállók azonban békén hagyták az önkormányzatokat, ha fizették az adót. Ezzel magyarázható, hogy a katolikus vallást megreformáló keresztyének közül sokan a hódoltsági mezővárosokba húzódtak a keresztények elől. Hamarosan elolvasom a Kairosz Kiadó vállalkozását, és ha az interjú nyomán tévesen ítéltem meg a szerző történelmi okfejtését, e rovatban visszavonom, hogy a rádióban árnyaltabban is fogalmazhatott volna. Addig is jelentem, hogy a neki tulajdonított ipszilont nem találtam ugyan a vezetéknevében, megleltem viszont az evangélikusokat a katolikusoktól megkülönböztető keresztyénben.