Szigetvári Viktor néhány napja kirándult a miniszterelnök falujába. Pártbéli társaival együtt földet pakolt méretesebb zacskókba, a nagy hírre vergődött ház kerítéséhez helyezte a zsákocskákat, és banki fogadásra való sötét öltönyben állt a mikrofon elé, hogy a földmutyiról értesítse az ország népét. A kiáltó ellentét szemet szúrt a Népszabadság egyik munkatársának, aki Viktor Felcsúton címmel csipkedte meg a kormányfő ellenzéki druszáját. S mert az Együtt elnöke olyan körmondatot rögtönzött, amelyben a tulajdon kifejezés háromszor fordult el, azt is megírta, hogy a szóismétlésért őt bizony kirúgták volna a szerkesztőségből.

Ebből mindössze azt a következtetést vontam le, hogy Szigetvárinak nem kenyere a rögtönzés. Ettől még érdekes lehet ama beszéd, amelyet az Együtt küldöttgyűlésén mondott el. Ezt ugyanis leírta, tegnap pedig föltette közös befogadó portálunkra, a Blog.hu-ra. Ma reggel a háromszázharmincharmadikként olvastam el, a szám huszonnégy óra alatt szerény eredmény. A beszéd középpontjába a mértéktartást állította a szónok, aki az Együttet a „józan középút” pártjának nevezte, amely nem baloldali, de nem is jobboldali. Feltételezhető a harmincas politikusnemzedék kivételesen pallérozott tagjáról, hogy nincs híján a klasszikus műveltségnek, és miközben fogalmazta a szöveget, bizonyára Horatiusra gondolt.

A Jézus korabeli költő arról is nevezetes, hogy az ókori Rómában a mértéktartásra mutatott példát az életmódban és a véleménynyilvánításban. Egyik szavajárását azóta is emlegetjük. Az aurea mediocritas arany középutat jelent, átvitt értelemben a szélsőségek kerülését. De a jó megoldást is, ami az Együtt-politikus szerint nem más, mint az, hogy „Az illiberális rendszert alkotmányos forradalommal elsöpörjük.” Ezt azonban nem igazán fejtette ki, értelmezésére pedig nem vállalkoznék. Azon tűnődnék inkább, hogy a latin szállóige nemcsak arany középutat, hanem rosszalló értelemben arany középszert is jelent. Akkor is használjuk, ha senkit sem akarunk megsérteni, csakhogy ettől jelentéktelennek látszunk, alig észrevehetőnek. Félő, hogy az egyébként tiszteletre méltó magatartással aligha lehet érvényesülni a karaktergyilkosságra beállított magyar politikában.

Elképzelhető persze, hogy félreértettem Szigetvári Viktor vezérgondolatát. A blogján úgy helyezte el a szöveget, hogy a jobb szélre szorult, és a sorok utolsó betűi lemaradtak a számítógépem képernyőjéről. Elszabadult fantáziából kellett hát kiegészíteni a mértéktartásról árulkodó mondatokat.