Érdemes-e komolyan venni a miniszterelnök utódlásról mondott szavait? Ezt latolgatják az elemzők. Tegnap jelent meg a 444.hu felületén Haszán Zoltán cikke ama márciusi összejövetelről, amelyen Orbán Viktor válaszolt a Bibó Szakkollégium lakóinak. Aki a legtöbbre vitte közülük, visszament az alma máterbe, és a lehetséges utódok között elengedte magát - így foglalnám össze az értelmezők okfejtését.

Műfajilag a nyilvánosságra hozott vallomás államalapító királyunk, Szent István Imre herceghez intézett intelmei és Machiavelli hatalomtechnikai tankönyve közé sorolható. Az ország legismertebb politikusa elmesélte a fiataloknak, miként van kikövezve a miniszterelnökséghez vezető út. Annyival adhatok többet az értelmezőknél, hogy ők az Orbán-breviárium című könyvemből meríthettek, amely 2005. március 24-éig rögzíti a miniszterelnök legjellemzőbb mondatait, a számítógépem viszont tartalmazza a legutóbbi évtized termését is. Az immár háromszoros kormányfőt gyakran foglalkoztatja a visszavonulás, és ami ebből következik: az utódlás gondolata, ő ugyanis az a magyar politikus, aki a legtöbbször nyert, és a legtöbbször veszített. S mert közjogi berendezkedésünkben a legelfoglaltabb személyiség, nem csoda, ha néha elfárad. Ilyenkor ábrándozik a nyugodt jövőről.

Mások szerint az utódlásról kifejtett gondolataival ugrasztja ki a nyulat a bokorból, és aki a környezetéből túlságosan áhítozik a hatalomra, azt visszaküldi az erdőbe. Ez is belefér a jellemképébe, 2500 idézet alapján mégis az a benyomásom, hogy komolyabban kéne venni a bibós vallomását. Amidőn a felcsúti önkormányzat díszpolgárrá avatta, interjút adott a megyei napilapnak, és ezt üzente: „Egyre többet fogunk találkozni - nem titok, lassan költözködöm hazafelé.” (Fejér Megyei Hírlap, 2001.12.10.) Akkor még érthettük úgy, hogy megcsömörlött a politikától, és nem indul a fél év múlva esedékes választáson, amelyet egyébként elveszített. Ma már tudjuk, hogy csupán építkezni akart a falujában.

Talán az is felötlött benne, hogy stadiont ragaszt a ház sarkához, reggelenként pedig kiül az ámbitusra, beleharap a mezők illatát árasztó levegőbe, majd a szolgálati kisbusszal behajt fővárosi hivatalába, hogy megoldja a nemzet gondjait. De bármennyire foglalkoztatja is a gondolat, soha nem vonulhat vissza. Megértette, hogy a fiúk csak addig focizhatnak a stadionjában, amíg ő vezeti az országot. Úgy rémlik, olyan miniszterelnökünk van, aki szolgálathosszabbítással hoz áldozatot a magyar labdarúgásért.