Médianapló

Médianapló - Mivel látják el a zsarukat és a bakákat?

2015. szeptember 26. 11:26 - Zöldi László

Nem állítom, hogy az országos nyilvánosságban teljesen visszhangtalan maradt egy civil kezdeményezés. Az viszont a helyi lapok és portálok olvasása közben megállapítható, hogy a hírrengetegben mégsem tűnt el a közösségi oldalra mintegy két hete települt Zsaruellátók-csoport vállalkozása. A fővárosin kívül vannak már kiskunhalasi, letenyei, nyíregyházi, soproni, tokaji és váci elosztópontjai is, amelyeket azonban az alapítók nem kötnének a nyilvánosság orrára, „nehogy a migránsok vagy más illetéktelenek megrohamozzanak bennünket”.

Az ellenzéki médiumok nem föltétlenül erre a félig-meddig titokban tartott kezdeményezésre tartalékolják a riportereiket. Csakhogy a kormány közeli szerkesztőségek sem sietnek a valóság feltárására. Minél több információ jut el hozzám a helyi sajtóból, hogy a rendőrkapitányságoknak nincs kapacitásuk az adományok átvitelére és a kerítéshez szállítására, annál több részlet tárul fel a déli határövezet hangulatáról. Mert ha az enni- és innivaló mégis megérkezik a címzettekhez, a kirendelt zsaruk „csorgó nyállal” ugyan, de elhárítják a csomagokat, amelyek tartalmát részletezném.

Ha a civilek azt kérik, hogy a potenciális adományozók ne májkonzervet küldjenek, akkor valószínű, hogy májkonzervvel el vannak látva a rendőrök. Ha pedig félkész, könnyen fölmelegíthető és fogyasztható ételek szerepelnek a kívánságlistán, az is feltételezhető, hogy a rendőrök nem kapnak (rendszeresen) főtt ételt. Továbbá félő, hogy az állami ellátmányból hiányzik a porleves, a zsebben elférő szendvics, keksz, csoki, müzli, a gyorsan felszívódó szőlőcukor, a csavaros kupakú üdítő, a vény nélküli gyógyszer, a papírzsebkendő és a vécépapír. Ráadásul van még egy fejlemény, amely már nem fér bele a Zsaruellátók tevékenységi körébe.

A nemrégiben elfogadott törvény folytán a rendőrök mögött feltűntek a katonák is. Egy kommentelő megírta - nyilván fiatal családtag tapasztalatai alapján -, hogy a kiskatonák nem jutnak főtt ételhez, sokan közülük teherautó platóján alszanak, nincs miben kimosni a zoknijukat, és nem tudják, mikor érnek haza (bizonytalan tehát a váltás). A közösségi oldalon pedig még nem alakult meg a Bakaellátó-csoport. Vajon az idézett cikkrészletekből összefoglalható-e Kerítésország helyzete úgy, hogy amit a miniszterelnök elhatározott (Add Uramisten, de azonnal!), annak a civilizált körülményeit nem sikerült megteremteni? Ennek jobb híján vagy tízezer egyenruhás issza meg a levét.  

4 komment
süti beállítások módosítása