Nem egészen három éve vagyok jelen a digitális sajtóban. Talán ezzel magyarázható, hogy még érdekel az úgynevezett fikakultúra. Mármint a becsmérlés, cikizés, csepülés, fitymálás, gyalázás, leszólás, ócsárlás, pocskondiázás, rongyolás, simfelés, szapulás kultúrája. A minap is írtam harminc sort egy sajtószakmai kérdésről, erre érkeztek hozzászólások. Nem is a legdurvábbakat idézem, csupán a keretet adó elsőt és utolsót.

A ’micsoda?’ álnevű kommentelő írta: „Remélem van aki érti is, hogy mit akar mondani a posztoló.” Tömör vélemény. Inkább csak az zavar benne, hogy a ’remélem’ után ki kellett volna tenni a vesszőt. Első gondolatom mégis az, hogy hátha igaza van a hozzászólónak. Aztán elmagyarázza egy másik, hogy miről is szól a bejegyzésem, ő ugyanis érti. Ettől megnyugszom, mindazonáltal kíváncsiságból megnéztem a blog.hu adatlapját, vajon kiderül-e valami a titokzatos nem értőről. Nos, a teljesítménye egyetlen blog és 2865 komment. Az utóbbi imponáló szám, az előbbit talán érdemes volna elolvasni. Tizenöt sornyi az egész, és nagyon kikívánkozhatott a szerzőből, mert azt írta meg, ami alatta gyűlt össze az angolvécé kagylójában. Nem idézném az érzékletes leírást, amúgy is kell a hely a másik hozzászólásnak.

A ’nemszólokmégegyszer’ álnevű kommentelő ezt írta: „Hát ez elég gyenge és összevissza lett. Magyarul érthetetlen xar. Mennyit kapsz egy flekkért? Annyiért én különbet írok.” Sajnos nem kapok pénzt a bejegyzésekért, e szakmai blogot ingyér' kopogtatom az iskolapadból kinőtt tanítványoknak, akik közül sokan a nyilvánosság intézményeiben keresik a kenyerüket. A hozzászólónak felkopna az álla, ha ennyiért kéne különbet írnia. Annyit látok az írásművészetéből, hogy finomkodva fogalmaz, a másik kommentelővel közös termékét, a szart ikszeli. Az adatlap kimutatása szerint pedig még rosszabbul áll a blogok szintjén, mert nulla a bejegyzések száma, helyettük 5840 kommentben élte ki magát. A teljesítményem épp a fordítottja: e Médianapló közeledik az ötezredik bejegyzéshez, és soha nem szóltam hozzá álnéven mások blogjához.

Ezzel akár be is fejezhetném a fikakultúra margójára írott széljegyzetet. Csakhogy van még néhány sor a harmincból, amit azzal töltök ki, hogy jellemzem a két nem értőt. A funkcionális analfabétákat úgy határozza meg a szakirodalom, hogy megtanulták ugyan a betűket egymáshoz fűzni, de nem értik, amit olvasnak.