Nagy József az egyik legtapasztaltabb parlamenti tudósító. Országházi kapcsolatait arra használja, hogy alkalomadtán interjút készít politikusokkal. Ezekből a beszélgetésekből gyűlt össze annyi, hogy a kötete hamarosan olvasható lesz. A Hír 24.hu-n hétfőn és kedden megjelent Gyurcsány-nagyinterjú talán még belefér az érdekesnek ígérkező könyvbe.

A volt miniszterelnökkel készített interjúk mindig jobbak, mint az írásai. Nem mintha Gyurcsány Ferenc rosszul írna, csak éppen hiányzik belőle a kérdezők kíméletlensége. A mai magyar sajtóban Nagy kolléga a legkedvesebb kíméletlen, a rámenősséget finom iróniával helyettesíti. Amidőn például beszélgetőpartnere a kormányfői székben eltöltött fél évtizedről számolt be, kirajzolódott magyarázatából a demokratikus politikusok rákfenéje, a tudatosan vállalt cselekvésképtelenség. Lett légyen szó arról, hogy adhat-e közvetlenül parancsot 2006 őszén az országos vagy a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy Sukoró-ügyben utasíthatja-e a miniszterek beosztottjait, és hogy juttathat-e pénzt titokzatos forrásból a kormány közeli szerkesztőségeknek.

Elmesélte, hogy kínosan vigyázott arra, nehogy véletlenül a bíróságok vonhassák felelősségre a választási vereség után. Így kerülte el, hogy Orbán miniszterelnök úr „bevarhassa”. Szűkebb érdeklődési körömről ezt mondta: „Az enyéim a szememre vetik azt is, miért nem csináltam állami pártsajtót. Micsoda? Lopjak én is? Tényleg azt szerettétek volna? Én menjek helyettetek börtönbe, hogy legyen sajtónk?” E harminc soros bejegyzés kereteit szétfeszítené, ha most azt latolgatnám, hogy az egyébként dicséretes visszafogottság miként járult hozzá a 2010 közepétől ellenzékbe szorult sajtó eljelentéktelenedéséhez. Annál inkább illik témánkhoz az a következtetés, amelyet a legutóbbi fél évtized fejleményei hitelesítenek.

Aki fél a törvény előtti számonkéréstől, az bizony hisz a választási vetésforgóban, vagy legalábbis tudomásul veszi, hogy a polgári demokráciában előbb-utóbb megbukik a kormánya. Annak a miniszterelnöknek viszont, aki kiüríti a hatalomgyakorlását korlátozó intézményeket, és olyan választási rendszert fogadtat el az országgyűléssel, amely gyakorlatilag leválhatatlanná teszi, ráadásul egyelőre „csak” két megyében vezette be a szükségállapotot, aligha kell tartania törvényes elszámoltatástól. Legföljebb a népítéletben megnyilvánuló törvénytelentől.